Egy szemétdomb
Ismét nálunk koncertezett a Metallica, már megint nem voltam kinn.
Ennek már hagyománya van, ahányszor voltak Budapesten, sosem mentem ki, de most már valamiféle dacból se megyek, inkább a kis klubkoncerteket érzem már a magaménak, minden közepesebbnél nagyobb bulin csak nézem az órámat, hogy oké, ez is megvót, de mikor hagyjátok már abba. Az internet népe viszont vadul találgatott, hogy vajon Magyarországon mit fog elsütni a zenekar, ugyanis a turné során minden országhoz társítottak egy helyi dalt, miután pedig a Queen már elsütötte a tavasz szelet, mindenkinek beindult a fantáziája, hogy vajon mi lesz az ikonikus magyar szám, amit feldolgoznak, a tegnapelőtti cseh buli után pedig, ahol a Jozyn z Bazyn volt műsoron, teljesen elszabadultak az indulatok. Nagyon nem nyúltak bele a szarba, kora délután még azt találgattuk, hogy a nézését meg a járását hogy tudja előadni a Metallica, de szerencsére megmaradtak félig-meddig hazai terepen, ami, ha nem is olyan szórakoztató, legalább hallgatható is: Tankcsapdát választottak.
Az én generációmnak a Tankcsapda felemás élmény, én egyáltalán nem vitatom, hogy van, amire büszkék lehetnek, vannak jó számaik is, csak valahol a Connektor:567 táján találtak meg, és ott is veszítettek el, bár az Agyarországot is bírtam – az se ma volt, na. Azt se bánom, hogy sikeresek lettek, azért mégis jobb, hogy – ha még poposan is – nem egy Hooligansról van szó, itt még nyomokban megtalálható a rock, az ősi számaikban pedig határozottan jelen van valami tök. Ez pedig tökéletes is lesz napindítónak.
(Egy szemétdombra szültek… Trash metal, értitek. De jó, hogy péntek van)
