HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

AktuálisFilozófia

Egy szolár tehén mentheti meg Afrika gyermekeit?

Nagyon érdekes kísérletbe kezdett a YOLK nevű cég. Egy tehén formájú napelemes töltővel tennék vonzóbbá a tanulást.

Alapvetően hordozható napelemes rendszereket kínálnak civilizációtól viszonylag távoli térségek számára, de ezúttal nem teljesen piaci alapon döntöttek arról, hogyan tudnának tenni a szegénység és a gyermekek munkára kényszerítése ellen a fekete kontinens elmaradottabb területein.

Lazán kapcsolódik, csak eszembe jutott írás közben: Fontos megérteni és végiggondolni azt, hogy minden az oktatásra szánt penny legalább háromszorosan megtérül, ezzel párhuzamosan egy új kutatás arra mutatott rá alig két hónapja, hogy valójában nem fenyegetné a világot a túlnépesedés, ha tanulnánk a feltörekvő országok tapasztalataiból, ahol sikerült egy évtizedes időszakot átfogó vizsgálattal igazolni, hogy az iskolázottabb nők körében a gyerekvállalási hajlandóság az általánosnak számító 2,5-ről 1,5-re csökkent a társadalmi státuszuk, képzettségük, végzettségük, munkába állásra lehetőségük arányában.

A YOLK arra jött rá, hogy ha segíti a legszegényebb családokat pusztán azzal, hogy amíg a gyerkőceik suliban vannak, napenergiával újratölthető power bank eszközöket adjon a kicsiknek, azzal akár 20%-kal csökkentheti a családok kiadásait és ezzel párhuzamosan elérhetik azt a célt, hogy ezekben a régiókban inkább isikbe küldjék az apróságokat és ne dolgoztassák őket a tanulás helyett.

Elég komoly gond a közoktatás hiányossága egyes elmaradottabb térségekben, minden ötödik gyerek kiszorulhat csakcsupán a szegénység miatt az egyébként őt alapvető emberi jogként megillető oktatásból, ami a felemelkedése záloga lehetne.

A szolár tehén Power Milk elképzelése megmutathatja, hogy mennyire egyszerű lehetne a fejlett világnak segíteni a valóban rászorulókat, egyszerre vonzóvá tenni a tanulást és kivezetni a gyerekmunkát ha van hozzá egy jó ötlet.

Márpedig ez határozottan jó ötletnek tűnik. Mivel nem csak USB töltőként hanem fényforrásként is használható.

A napocska süt, a boci “tőgye” nap közben tölt, a gyerkőc suliban van, aztán este otthon lámpafénynél tanulhat vagy töltheti az információhoz, tananyaghoz jutáshoz szükséges eszközét ott is, ott ahol a villamossághoz jutás nem feltétlenül mindig mindenki számára adott, de van valamiféle internetes lefedettség.

Az eszköz kialakítása olyan, hogy ellopni sincs értelme, mert csak a saját tehenével működik együtt, arról veszi fel a naptejet.

HOLDKOMP