Egyszerű kaják – egyben sült tarja
Gondoltam lehetne egy ilyen sorozat is, majd kiderül, hogy életképes ötlet-e.
Sokszor van úgy, hogy kellene csinálni valami kaját, de nincs túl sok kedv/lehetőség pepecselni a konyhában. Az ilyen helyzetekre az egyben sült tarja nálam a joker. Először is kell egy jó minőségű húsdarab, ha van bejáratott hentesünk, akkor előnyből indulunk, mert nem mindegy, hogy mennyire zsíros a tarja, az meg pláne nem, hogy milyen öreg cocából van. Volt már rá példa, hogy 3 óra sütés után rágós volt a cucc, pedig rendesen meg volt sülve. Valószínűleg egy matuzsálemből kanyarították ki…
A húst megmosom, megszárítgatom, majd keresek egy tepsit amibe belefér kényelmesen. Ez itt fontos, ugyanis később kanállal fogunk csatarászni a tepsi fala és a hús között, szóval legyen hely. Annak érdekében, hogy minél jobban átsüljön a belseje is, egy hosszú pengéjű keskeny késsel mindkét oldalról, és felülről is srégen megszurkálom jó mélyen. Ezután kell valami pemzli, és valamilyen olajjal (étolaj, oliva, bármi, ízlés kérdése) finoman átkenem, és kezdődhet a fűszerezés.
Az igazán igényesek egyenként is összeválogathatják a passzoló fűszereket, de az alap tézis ugye az volt, hogy nem akarunk sokat baszakodni. Én mostanában különböző kész fűszerkeverékeket használok, ha ilyet sütök, lehet kapni különböző sültekhez összeállított zacskókat. Lehet kísérletezni bátran, én legközelebb valami steak keveréket fogok kipróbálni kíváncsiságból (nembeszólni!!!). A leolajozott felületre kezdjük el szórni úgy a fűszert, hogy mindenhova jusson. És nem kell szégyenlősködni, lehet bátran. Mondom bátran… Még bátrabban, a jó ég áldjon már meg! Egy nagyobb darab húsra közel egy zacskó simán elmegy. Ha ez megvan dörzsöljük még át, hogy tutira mindenhol legyen bőven fűszer, aztán mehet a hűtőbe pihenni. Legalább egy órát szoktam hagyni, de ha bent van mondjuk egész éjjel, akkor a legjobb.

Következő lépés, hogy valamilyen zsiradékot rakunk a tepsibe, úgy, hogy a hús alá is kerüljön, 1-2 deci vizet kell még mellé borítani, aztán jöhet az alufólia. Én viszonylag alacsony hőfokra állítom a sütőt (kb 160-170 fok), és behajítom a lefóliázott tepsit. Innentől számítva van körülbelül másfél-két óránk, annyi ideig nem kell hozzányúlni.
Ez az idő jó lehet arra, hogy elszaladjon az ember a dolgait intézni, és még a köretet is meg lehet csinálni simán. Krumplipüré, tört krumpli tök egyszerű, gyorsan megvan, ééés: jó unalmas. Mostanában azt szoktam csinálni, hogy a már összetört krumplit megfűszerezem finoman, és úgy keverem össze. A fehérbors és a fokhagyma egy tuti tipp, bátran lehet zöldfűszerekkel is játszani, tessék kísérletezgetni! Ezzel fel lehet dobni egy ilyen egyszerű kaját is, nem fogja a harmadik alkalom után megunni az ember.
Ha eltelt a másfél-két óra (ez a hús méretétől függ), akkor vegyük le az alufóliát, tekerjük feljebb a sütőt, és néha zsírral jó alaposan meglocsolgatva süssük ropogósra a tarja külsejét. Ez egy óra alatt lesz meg nagyjából. Jó étvágyat!


