Elon Musk shortja bedöntötte a Teslát
A sokunk által méltán kedvelt extrovertált multimilliárdos Elon Musk ezúttal sem ment a szomszédba egy kis mókáért. Ezzel sikerült egy időre lebénítania a Tesla honlap csecsebecse boltját is.
A történet nem ma indult, talán többen emlékeznek arra, amikor még a mostani CEO, azaz ügyvezetői poszt mellett a Tesla részvénytársaság elnöki tisztségét is betölthette egy személyben. Ez egészen addig tartott, amíg az amerikai tőzsdefelügyelet eljárást nem kezdeményezett ellene bennfentes információk kiszivárogtatásáért, amivel úgy látszott, hogy döntően befolyásolta a részvények árfolyamát.
Az elnöki székébe kerülő mutatvány után többen gúnyolódtak rajta, mert az árfolyam zuhanásán az arra játszó klasszikus short pozíciókat felvevő traderek gennyesre keresték magukat.
Akkoriban azon is ment a kacarászás, hogy a szándékai szerint priváttá alakuló vállalat tőzsdei kivezetésekor az általa meghatározott kivásárlási árfolyam 420 dolláros értéke kísértetiesen emlékeztet a füves fütyik szupertitkos számára és ez nem lehet a véletlen műve.
Úgyhogy amikor a Tesla árfolyama a napokban lendületből átugrotta az 1200 dolláros álomhatárt, Elon elérkezettnek ítélte az időt, hogy borsot törjön az örök fanyalgók orra alá és egy valódi shorttal állt elő. A piros forrónadrágra arany betűkkel applikálták fel a S3XY betűket, amit persze a rossz nyelvek egyből a haldokló nyugat ópiumaként valamiféle huncutkodásnak értelmeztek, pedig csak a vállalat Model S, 3, X és Y típusairól van szó, a megjelenés sorrendjében. Rossz az, aki rosszra gondol.
A Tesla honlap online szuvenír szaküzletének forgalma azonnal felrobbant, amikor 69,420 dollárért bekerült a megszerezhető holmik közé a gatyóka és a váratlan kollapszus sem maradhatott el, amiről bánatos hősünk a Twitteren számolt be.
Az nyilván csak a véletlen műve, hogy az árazásban ismét feltűnt a 420 és a 69 sem valamiféle rejtett erotikus töltet lehet, hanem csakcsupán a marketingesek ismert vevőcsalogató rafinériája.
Mindenesetre most már kár lenne tolongani érte, a S3XY Tesla készletek végesnek bizonyultak és a szatén alsó a kereskedés első napján elfogyott.
A Tesla pedig vitathatatlanul a világ legértékesebb autógyártója lett, ezúttal nem csak pár órára letaszítva a trónusról a korábbi uralkodó Toyotát. A második negyedéves várakozáson felüli értékesítési eredményei bebizonyították, hogy amíg a versenytársak 70% feletti visszaesést produkáltak a termelésben, addig a kizárólag elektromos járgányokat gyártó újonc számára egy kis pandémiás világválság meg sem kottyant.
A tőzsdei fejlemények az érdeklődők számára a szokásos interaktív csártunkon követhetők.
[stockdio-historical-chart symbol=”TSLA” stockExchange=”NYSENasdaq” width=”95%” height=”380″ motif=”financial” palette=”Mesa” days=”90″]