HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

OlvasnivalóTörténelemZombiapokalipszis

Élve befalazva

Dragsholm vára nagyon szép vár.

 

Dániában található, négycsillagos hotelként működik, és mivel régi, ezért természetesen akad hozzá pár kísértet is, ami azért nem egy akkora ügy, ráadásul egy 13. századi kastély esetében el is várja az ember az ilyesmit.

Az egyik kísértet egy kötelező Fehér Hölgy, aki Kéztördelve Zokog éjszakánként. Az ilyesmi annyira banális, hogy ha megjelenik az ember ágya mellett, már rutinból nyújtod neki a zsebkendőt.

A többi kísértet a kastély viharos időszakaiból valóak, amikor is ez a szép épület börtönként szolgált, arisztokrata alávalók számára.

Digital StillCamera

A nyugisabb időszakban, valamikor az 1600-as évek végefelé, felbukkant a fehérruhás, zokogó hölgy legendája. Pontosan senki nem tudta, ki is ő, aztán valahogyan közszájon kezdett forogni a története.

Eszerint a hölgy egy nemesúr leánya volt, akit egy hasonlóan jómódú család fiávak jegyeztek el, ám ő egy parasztlegényt szeretett. Teherbe is esett tőle, s amikor ez kitudódott, apja élve befalaztatta. A leány napokig sírt, és kaparta a falat, majd elhallgatott, örökre.

Mint fentebb mondtam, az ilyesmi szinte kötelező, nem is vette senki komolyan a dolgot. Egészen az első világháború utánig, amikor a kastély akkori ura renoválási munkálatokat végeztetett. A munkások áttörtek egy öreg kőfalat, és ott egy fehérruhás csontvázat találtak.

 

HOLDKOMP