×

Garnélás-sütőtökös rizottó, Winter módra

Garnélás-sütőtökös rizottó, Winter módra

Közvetlen környezetem tudja, hogy horrorszakács vagyok, a többiek előtt meg igyekszem titkolni. Nem is nagyon főzök, mert 1. nem tudok, 2. utálok, de néha megkísértenek a gonosz szakácslidércek, hogy a fene vinné el a kísérletező kedvem… Szóval, garnélás-sütőtökös rizottó.

Ezt a szart egy orchideatenyészetben ettem először. Friss citromlével volt leöntve, a tetején egy kis orchideavirág díszelgett, és olyan jó volt, hogy azt mondtam, ezt idehaza is. Figyi, mondom, mi kell hozzá.

1. Rizs

2. Sütőtök

3. Garnéla

4. Citromlé

víz, só, stb.

Megfőzöd a rizst. Ez nem nagy tudomány, annyi az egész, hogy felöntöd a rizst vízzel, aztán teszel hozzá sót, és rotyogtatod, amíg a víz el nem fő. Illetve most pont nem, mert kell bele a tök, meg a rák is.

Akkor fogtam gyanút, amikor a (mélyhűtőből elővett) tökdarabok szivacsos jelleget öltöttek, és megállíthatatlanul szivárgott belőlük a víz. Mindegy, a rizshez úgyis keveset tettem (valahogy sose találom el, hol a rizst töltöm utána, hol a vizet…) majd belefövi magát, oszt hadd szóljon. Azért felaprítottam a tökdarabokat, de a felénél meguntam, mert a vágás nyomán még pürésedtek is. Rászórtam az egész tökösdit a rizsre, és kezdtem nem örülni, mert több volt a tök, mint a rizs. Sebaj.

A garnélák, lében úszkálva, szintén a mélyhűtőből kerültek elő, és nagyon nem tett jót a lelkiviláguknak. Valami olyan halmazállapotot vettek fel, hogy berzenkedni kezdett az a kérges gyomrom, de ettem én már lekváros tojásrántottát is (öcsém kísérletezett)

Leöntöttem a levet a parányi puha rózsás pöcsöknek rémlő garnélákról, és betoltam a sütőtökkel rotyogó rizsbe. Fedőt rá, oszt várjunk, majd lesz valami.

Amikor a szag már kezdett nagyon fura lenni, megkóstoltam a cuccost. Szagra, állagra, küllemre iszonyatos volt, de a puding próbája az evés, és láttam én már ronda, de finom ételeket. Meg ettem is. A rizs megfőtt, a tök is, a rózsaszín kis pöcsgarnélákból meg lettek szürke mini horrorgumidarabkák, szóval behunytam a szemem, és megkóstoltam.

Kellemes meglepetés ért, ugyanis nem hánytam el magam, pedig nagyon szerettem volna. A rizs szétmállott, a tök olyan ízű volt mint egy szuvas, podvás fabelső, és azt hiszem, egy életre leszoktam a garnéláról. Gondolkodtam, hogy meg merészeljem-e reszkírozni a citromlevet, de ezen a borzalmon az se segített volna, ha evés után belefojtom magam egy citromleves hordóba. Szerencsére ismerem magam, ezért éhen nem maradtam, mindig van odahaza tészta meg üveges szósz (isten áldja a Barillát!)

De mit csináljak ezzel a rémülettel?

Bánatombam kiraktam hűlni az ablakba. Majd lesz vele valami. Belefeledkeztem a tésztafőzésbe, azt már nem nagyon tudom elrontani, aztán leültem enni, közben az ORFIII nagyszerű csatorna főzőműsorát néztem. (Az mindig segít elfeledtetni a bánatomat.)

 

Azért olyan rossz nem lett…

 

Az ablakpárkányon zörgött valami. Felörültem, nini, biztos érkezett pár sirályhojsza, és most megoldják a dolgot. Furcsák, no, mivel négy lábuk van, két háromszög alakú pici fülük, csíkos farkuk, és dorombolnak éves közben, de egy sirályhojszától ne várjunk túl sokat, miközben épp bűnjeleket tüntetnek el. Közelebb osontam, és felismertem a szomszéd ház macskáit. Mind a hármat. Ott guggoltak a lábas körül, és békésen ették a sütőtökös moslékot.

Drága kis bolyhos állatok! Édes kis csíkos pofáim! Ha nem is vagyok szakács, macskakaját még tudok főzni. Már ez is valami.

Sajnos, az csak utólag derült ki, hogy az egérzabáló rohadt dögök csak a garnélát tallózták ki a cuccból, a tök és a rizs ottmaradtak. Mérgemben a párkányra borítottam az egészet, ennek öt napja. Majd csak jön valami sirályhojsza, aminek pont ez kell. Akkor már elmondhatom, hogy madáreledelt is tudok főzni, és nyitni fogok egy kisállat-vendéglőt. A neve ez lesz “Talponálló a nyárfapohókhoz”

54 comments

comments user
D. Pin Trouble

Szerintem ezt utánad tudnám csinálni.
Csak nem akarom.

comments user
Ziles Gizi

Addig olvastam, hogy feltetted főni a rizst. A többit majd később. Egyébként az étel látványra csinos csak sápadt. Én minden esetben előbb lepirítom a rizst. Szal. jó kísérletezgetést, főzni jó, mert enni a szex után rögtön a második legjobb dolog.

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    Akkor talán mégis olvasd el a posztot…

      comments user
      vau

      Új vagy itt, sose olvassa el a cikkeket.

        comments user
        The Winter Soldier ⭐

        A szemérmetlen!

        comments user
        D. Pin Trouble

        Te meg úgy látom, gyűjtöd a strigulákat…

        comments user
        Ziles Gizi

        Kapjad be! Hajnali 4-kor a Woody Allen cikkeddel keltem.

        comments user
        Ziles Gizi

        És baszódjál meg azért meg külön, mert sápadt arc beírta pár napja, hogy írhatnátok a borokról és én rögtön dobtam neki egy linket ahol te írtál a borokról. Na így nem olvasok én cikket.

          comments user
          vau

          Jóvanna. Amúgy tök rég boroztam, de most vasárnap felpattintok egy bôsz adriánt és megírom.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ahogy elnézem, a kommenteket viszont olvassa…

comments user
Kolyok12

hogy a tökömbe lehet nem tudni főzni. fogsz egy szakácskönyvet /töltesz le egy receptet és ott le van írva minden. nem leszel sztárszakács, de azért az ehető kaja határain belül el lehet mozogni kényelmesen, és ugyanannyi erőfeszítés szart főzni, mint finomat.

    comments user
    D. Pin Trouble

    Alapvetően úgy lehet nem tudni főzni, hogy ki…szottul nem érdekel és untat a főzés. Az ember ott cumizik egy délelőttöt a konyhában, aztán nyolc perc alatt nyoma sincs a művének.
    Próbáltam párszor, mindig jó lett a cucc, de nagyon utáltam minden percét.

      comments user
      Kolyok12

      lehet utálni, én is így vagyok vele, néha szeretek főzni-sütni, de ha meg KELL valamit csinálnom akkor általában kurvára nincs hozzá kedvem. de ha egyszer muszáj, akkor ugyanannyiból áll jól csinálni, mint rosszul. egyszerűen logikátlan rosszul csinálni, csak magaddal szúrsz ki, ha szart csinálsz. ráadásul ez egy olyan ember írása, aki megtalálja a szépséget a budipucolásban. azért főzni annál jobb, és a 8 perc ott is elég arra, hogy kárbavesszen a munkád.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Igen persze, az egész gasztro kísérletezés az arról szól, hogy mindent tudunk és nincs itt az ideje bármit feltalálni.
        A food-science a legnagyobb hülyeség, a pörkölt az pökölt volt száz éve is.
        Vicces dish.
        https://uploads.disquscdn.com/images/8983cbf30198a6ea688d44d9176763acb0d5c3e11316bf3b798bbf6c60d487ff.png

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ez mi a bánatos rosseb?

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Szerintem pörkölt.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ez?!
          Tudodmiez?!?!

          BLASZFÉMIA!!!!

          comments user
          Kolyok12

          nézd, ha valaki utál főzni, akkor nyilván nem fog kísérletezni, de attól még egy receptet lehet követni, és azáltal tisztességes ételt kreálni. ami nem formabontó, meg aztakurva, de azért ehető.

          comments user
          D. Pin Trouble

          Elsőre akkor is el lehet tolni, és még jobban megutálni az egészet. Nagyon sok elcseszett recept kering az univerzumban. És van, akinek érzéke sincs hozzá.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          A recept nem egyenlő azzal, hogy menni is fog. A receptek azoknak szólnak, akik tudják, milyen vastagra kell vágni a hagymát, mikor jó a hús, hogyan érdemes felvágni a krumplit. Nem garancia a sikerre.

          comments user
          Kolyok12

          nemár, a mai recepteknél nem nagyon lehet mellényúlni. neten már fénykép van a fázisokról, meg olyna hülyebiztos leírás, amivel tényleg nem lehet nagyon elbaszni. nem beszélve a kommenthalmazról.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Igen. Elhiszem.

          Tudod, mi a gond?

          KIBASZOTT LUSTA VAGYOK a neten bogarászgatni főzési tippmixek után.

          comments user
          Kolyok12

          😀 na, csak kiszakadt az álat

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Miáú!!!!

          comments user
          Ziles Gizi

          Na bazmeg. Pont tegnap én is megborultam, de nem kommenteltem hál Istennek, követek egy séfet nem egyet vagy ötvenet, de ez az egyikük tegnapi megosztása, hogy így képzeli el a kar https://uploads.disquscdn.com/images/7c85535d8add4c35910b7093553a6c11838a361b420ab14216cdbffa02369a72.jpg ácsonyt. Hát ez olyan szép lett egyébként, hogy csak nézegetni lehet.

        comments user
        The Winter Soldier ⭐

        A budipucolás megint más. A főzés arról szól, hogy kapkodsz, vagdosol, készíted, fortyog, kevered, ég, sűrűsödik, büdösödik, zsezseg, harsog, lepottyan, útban van, sok, kevés, fölösleges, maszatolódik, gyorsan, félre, elrakodni, kidobni, forró, sótlan, sós, hideg. Aztán ott állsz egy rakat szeméttel, lábassal, tányérral, mindennel, mosogatni, rakodni…. Élvezze a főzést, akinek hét anyja van, én aszondom.

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    Utálok főzni, unalmas, és nem érdekel.

      comments user
      Kolyok12

      értem én. ld. lejjebb.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Utálok főzni, a drágáim miatt kell mert ők meg szeretnek enni.
      Ez asszem nem egy nyerő szituáció.

        comments user
        The Winter Soldier ⭐

        Én meg egyedül élek, úgyhogy legtöbbször megúszom majorannás/lilahagymás zsíroskenyérrel.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ez az egyedüllét dolog elég vonzó.
          De így megölelgetni a kedveseimet?
          Nagyon nem látszik, mert elég antiszoc imidzset sikerült kialaktaínom, azért nagyon szerikézős is tudok lenni.
          Ez most hogy gyengeség vagy erősség, előny vagy hártány, nyilván eldöntendő kérdés.
          Ami biztos: az egyedüllét nem jó. Valahol kódolva van, hogy az ember társas lény, egész borzasztóan antiszoc tudok lenni a magam faszságaival, de van egy párom, aki elvisel és ez jó.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Napközbeni munkahelyen épp elég ember van közöttem, a mindenféle auráimban, és szféráimban. Este a legjobb érzés, ha magamra baszhatom az ajtót, és végre kuss van. Azért, remélem, nem örökké lesz így 🙂

          comments user
          Ziles Gizi

          Amikor anyu meg apu meghalt ott álltunk hárman éhesen. 35 éves voltam. Én sem tudtam főzni addig. Anyu meg apu csinálta mindig. Ennünk kellett ha nem akartunk éhen halni. Étteremre nem futotta minden nap. Megszerettem nagyon. Hobbimmá vált. Sok mindent le is vezetek vele. A részem lett.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ez egy nagyon szép történet, és ne értsd félre.

          comments user
          Ziles Gizi

          Ez az én történetem. Nem értem félre.

          comments user
          Bernard Black

          én szeretek főzni, tudok is, aztán a vége itt is a zsíroskenyér lesz hagymával, osztjóvan. 😀
          a kis garnélapöcsöknél valahol felsírt bennem egy komorzoli

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Rizsestök?
Céklát raktam volna bele, nem garnélát.

comments user
vau

Oké, eddig sem voltam nagy rizottó rajongó, de ez minden képzeletet felülmúl.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Nekem a rizottó sokáig az volt, hogy csirkemájat összepirítunk zöldborsóval és mehet rá a rizs petrezselyemmel, esetleg majorannával.
    Szeretnék ebben a hitben maradni, az olaszok nem érdekelnek. Parmezán? Anyád.

      comments user
      D. Pin Trouble

      A parmezán jó. Nagyon jó. Mondjuk nem rizsen, de ez részletkérdés.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Jajh, ez egy annyira nehéz hivatás.
        Szerinted kinek van parmezánja? Két féle?

          comments user
          D. Pin Trouble

          Remélem legalább az egyik kék

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nagyon durvák a sajtok.
          Tomme de Montagne is akar, de csak nézel, ez egy harci sajt valami ősi időkből.
          Jön és simán lekaszabol.

        comments user
        Ziles Gizi

        Nálam egy jó cheddar azért übereli.

      comments user
      Ziles Gizi

      Vaj. Rengeteg vaj.

comments user
mlui

Legközelebb majd nem spórolod le az orchideát.

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    *homlokracsap* Hát ez volt a gond!

comments user
:/

😂😂
Ezt a három alapanyagot eszembe nem jutna összerakni, szerintem egy michelin csillagos séf se nagyon jutott volna messzebb velük.

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    De látod, basszus, a posztképen, hogy lehet!!!

      comments user
      :/

      Fotózni készült kajának nem kell ehetőnek lennie, úgy könnyű.

comments user
vau

Kár, hogy az uncategorizedot nem tudom kitörölni.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Uncategorizotto

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    Kiirtottam.

comments user
orizatriznyák

Nálam a tejberizs a rizottó.

You May Have Missed