Gulisio Tímea: A lakberendező

A lakásvásárlás mindenkinek terhes. De hogy már a nyolcadik hónapban van, azt Gabiék sem gondolták.

Barátom örömmel újságolta, hogy több éves gyűjtögetés és keresés után megvan az új lakás. És hogy dupla, sőt tripla az öröm. A barátnője ugyanis ikreket vár.

– Gratulálok! – rázok vele kezet.

– Nem tőlem vannak, de azért szeretni fogom őket.

– Hogyhogy nem tőled?

– Mert a nőgyógyász azt mondja, nyolc hónapos terhes, velem meg csak fél éve van együtt. Ki hinné, milyen hamar fejődnek a kölykök, napok alatt a duplájára nőtt a hasa.

Éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem akartam elkeseríteni, így inkább hallgattam. Szegény lány lehet, hogy nem is terhes, hanem hasvízkóros. A nőgyógyász meg hülye. Egyszer sok boldogságot kívánt a cisztáimhoz, és még egy speciális tápszert felírt nekik. Csak akkor fogtam gyanút, mikor a „gyerek” kipukkadt és lefolyt a pelenkázó asztalról.

Gabi szerette Gabriellát. Egy fontos tárgyalást hagyott ott, mikor szerelme telefonált, hogy jönnek a babák. Apás szülésnek indult, de félúton kiküldték a barátomat. Kezét tördelve várakozott. Nem hallotta, ahogy felsír, csak egy ajtónyikorgást. Majd odajött a doki, és gratulált az anyuka „berendezéséhez”. Milyen alpári – gondolta, majd bement Gabriellához.

– Hogy vagy, Drágám?

– Mint aki egy egész házat szült.

És valóban, úgy nézett ki, mint akit alaposan megvasaltak egy tömörfa asztallappal.

– Hol a baba?

– Az inkubátorban.

Gabi nem várt sokáig, tíz perc múlva már a bébiszoba üvegfala előtt állt, és próbálta kitalálni, melyik ráncos kis szörnyeteg lehet a mostohafia. Mindet egyformának látta. Elkapott egy nővért.

– Ács Barnát keresem.

– Ott van a sarokban!

– Ott csak egy szekrény van – pislog tanácstalanul.

– Ő lesz az – mondja a nővérke, és már tovább is suhan, mintha egyáltalán nem tartozna magyarázattal azért, hogy az ember nője egy bútordarabot pottyant ki. Hogy fogja ezt elmondani Gabriellának?

Az újdonsült anyuka bágyadtan mosolyog.

– Na, milyen? – kérdezte.

– Hát… Szép darab legényke. Mint egy szekrény.

– Éreztem, hogy nagy lesz. Jó étvágyam volt vele. De mondd, mégis milyen? Szőke, barna?

– Barna.

– Akkor legalább illik hozzá a neve.

Bensőséges idilljüket egy ápolónő töri meg.

– Anyuka, tessék szoptatni! Apuka fáradjon ki.

Gabi befogja a fülét, hogy ne hallja, amint kedvese csontjai összeroppannak a szekrény alatt. Fél óra múlva behívják.

– Nézd, milyen édesen szopizik, pont, mint az apja – szuszogja vérszegényen Gabriella a mázsás súly alatt.

A csemete gyors fejlődésének köszönhetően egy hét múlva hazavihetik. (Vagy csak útban volt a szekrény…) Hívják a bútorszállítókat.

A menyecske hamarosan feleség lesz. És ismét várandós. Majd újra. A lakásuk egyre szépül, már alig férnek a jobbnál jobb bútorok.

A bajok a mahagóni asztallal kezdődnek. Gabi azzal vádolja Gabriellát, hogy egy néger pasival csalja.

Beadja a válópert. A vagyontárgyakat el kell osztani.

– De nem vághatom félbe a gyerekeinket! – szólal fel.

– Honnan tudja, hogy a maga gyerekei, apasági vizsgálat volt már?

– Igen, és bebizonyosodott, hogy az apa egy fatuskó.

– Akkor meg ne sajnálja őket!

– De uraim, én lakberendező vagyok.