Gulisio Tímea: Fosógép

Hosszas, türelemmel viselt szenvedés után eltávozott a mosógépünk. Szomorú szívvel vettünk tőle búcsút. Húsz éves volt. Könnyeinket törölgetve néztünk utána, mikor elvitték. Feltették a csomagtartóra. Felboncolják, eladják a még hasznosítható szerveit, aztán a roncstemetőben végzi, ki tudja hol, még egy szál virágot se vihetünk neki.

Miután egy nap alatt túlestünk a gyász mind a négy fázisán, úgy döntöttünk, továbblépünk. Az élet megy tovább. A zoknik büdösek, Mici lehányta a párnám, és valami más is elsült, és félre talált, akár a vurstlis pisztoly…

Újan minimum 120 ezer. Használtat inkább ne, tudván, miket mostunk vele. Még akár egy gyilkosság bizonyítéka is beleragadhatott egy DNS-től meg nem tisztítható hajcsomó személyében.

Ármin szerint ezek az újak már nem tartanak addig, mint a régiek. Igaz, a tabom is egy év után elromlott. Vettem egy újat, egész szép ezüst színű darab. Kár, hogy eddig még senkinek nem sikerült kivennie azt a rohadtul idegesítő valami. Én csak Freud-i elírás-funkciónak becézem. A minap „tobozmirigy” helyett „te irigy buzi”-t írt. „Svédmasszás” helyett „seggbaszás”-t. Az elején kínos volt, de mostanra megszoktam és jókat röhögök rajta.

Mivel a boltban nem találtunk egy nekünk szimpatikus modellt sem (vagy túl drágák, vagy túl kicsik voltak, vagy púpos volt a tetejük, én pedig nem vagyok akrobata…), maradt az online rendelés.

Két nap múlva hozták. Ideje volt, a szennyes már kezdett kimászni a kosárból. Szó nélkül tették le, és tartották a markukat a borravalóért. Egy-egy ezrest kaptak. Fitymálkozva húzták az orrukat, majd köszönés nélkül becsukták maguk után az ajtót.

– Ezeknek is büdös a munka – mondta barátom, majd folytatta délelőtti szunyókálását.

Beraktam egy adag mosást, másfél órás, negyven fokos programra. Ha kész, úgyis zenél – gondoltam, majd Ármin mellé feküdtem.

Álmomban mocskos, szocreál tábori vécében ültem. Öklendeztem a szagtól. Bokáig voltam a szarban. Ráadásul mellettem alacsony deszkafallal elválasztva valaki más is „vajúdott”. Neki se nagyon jött, aminek jönni kell. Hangosan köhögtünk, hogy elnyomjuk a hangokat. Ám a durrogás és szörcsögés egyre erősödött. Ilyen teljesítményt gyakorlott operafingosokként se néztünk ki magunkból.

– A vécészörny! – ordította el magát klotyópajtásom.

– Az nem lehet, a vécészörnyek kihaltak.

– A vidéki pottyantósokban még élnek egymástól elszigetelt kolóniáik! Ebből írom a szagdolimat – okoskodott a srác.

Rohantam, megcsúsztam, beletenyereltem a gyanúsan barna masszába.

Kezemet szagolgatva, ragacsos verejtékben úszva ugrok ki az ágyból. A fürdőszobából földrengésszerű üvöltés zeng.

A régebbiek szebben zenéltek – jegyzem meg magamban.

Széthajtogatom a szárítót. Felnyitom a gép tetejét. Arcon csap a langyos, félreérthetetlen szagú csatornanedv. És csak ömlik, ömlik végtelenül. Már bokáig ér, jó meleg. Már majdnem megszokom. Fokozatos melegítéssel a béka észre se veszi, hogy lassan halálra fő.

Megnyugszom, hogy nem vagyok elmebeteg, az álmomnak van valóságalapja. (Talán a félkarú, kétfarkú abúzombik is eljönnek egyszer?)

Barátom tudálékosan forgatja a számlát.

– FOSÓGÉP. /Háztartási eszköz. Használat előtt olvassa el a tájékoztató füzetet…stb…/Enyhén nedves ronggyal tisztítsuk, használat után hagyjuk kiszáradni. Igény szerint illatosítsuk és fertőtlenítsük. Megjegyzés: a „cifrafosás” program többletenergiát igényelhet. A nem rendeltetésszerű használat okozta minőségromlásért a gyártó nem felel./

El kéne vinni azt a tabot a szar, akarom mondani szervízbe.

– Két év garancia – állapítja meg arcán elégedett óvodásmosollyal Ármin.