Gulisio Tímea: Ki kicsoda – avagy kinek a micsodája kerül a címlapra

A Ki kicsoda? a Wikipédia elődje. Arcképek rövid életrajzokkal. Az emberek, akikre az adott ország, vagy város büszke. Művészek, sportolók, tudósok, pedagógusok, televíziós személyiségek. Példamutató teljesítményű személyek.

Mikor már az összes, környezetemben lévő jó nő megvolt, elcsórtam a könyvtárból egy Ki kicsodát, és bekarikáztam a leendő célpontokat. Aztán sorban kipipáltam őket… Hogy kit hogyan cserkésztem be, más lapra, sőt, sok más lapra tartozik.

Egy nap különleges feladatot kaptam a sajtótörténet tanáromtól. Értelmezzek újra egy régi lexikont. Leporoltam öreg kerítőmet, a Ki kicsodát. A benne lévő emberek kétharmada azóta meghalt. Ágyékuk porrá pazarlódott. A maradék közül szemezgettem. A csellóművésznő. A Munkácsy-díjas festő. A politikus. A doktornő. A pap. A tv-bemondó. A Kossuth-díjas színésznő. A táncművész. A cirkuszi artista. Az énekesnők. Elővettem a titkos mappámból a róluk készült képeket. De nem az arcukról. Nagy, szőrös nemi szervek bámultak lustán, öltöttek nyelvet, vagy meredeztek büszkén a fotókon. Írtam hozzájuk egy-egy rövid bemutatót. Például: xy, született 1956-ban Budapesten, érdemes művész, az xy társaság örökös tagja. És így tovább. Az illető életművének felsorolása. Könyvek, lemezek, színdarabok, kiállítások címe. A magánéletről semmi. Képzeljék el: egy nagy bré, és mellette, hogy Dr. ez-az. Egy szőrös nuni, mellette, hogy mi mindent tett az ifjúság okításának ügyében. Groteszk. Vagy inkább botrányos.

A tanáromnak annyira tetszett, hogy segített a kiadásban. Szerinte ez az új fiziognómia. Nem csak az arc árulkodik a jellemről, hanem az alsó fertály is. A genitália a 21. század arca. Pszichológiai-szociológiai-történelmi forradalom. Így került a Ki Picsoda? A könyvesboltok polcaira. Az első napokban ki se mertem tenni a lábam az utcára. Mindkét ügyvéd barátomat felhívtam és a tényállásról tárgyaltunk. Felkészültem minden rosszra. Hetvenhétszeres becsületsértés. Hetvenhétszer két év. Minimum. Nem is remélem, hogy még életemben kijutok. Aztán majd kísérthetem az exeim kísérteteit. Belegondolni is rossz. Csupa hideg, áttetsző farok. Ha egy vulvába benyúlok, mintha szappanbuborékot dugnék.

Már épp kezdem elfelejteni a dolgot, belemerülve egy jó kis kalandfilmbe, mikor megcsörren a telefon. Hátha csak a haverom, aki magas, kigyúrt pasi létéra nőnek érzi magát. Talán csak ő keres ilyen kései órán. Nyilván megint pucéran ment át a kisboltba. Vagy felpróbálta az új csipke bugyiját, és meg akarja velem osztani az élményt. De nem. Hági az. Nála sose babra megy a játék. És mellesleg, vagy öt éve nem beszéltünk. Végem. A fia ügyvéd.

– Szia. H…ááát te? – veszem fel.

– Nem igazságos, amit velem tettél! – sziszegi.

– Ne haragudj, nem akartam, az egész a prof miatt van.

– Könnyű másra kenni!

– Én nem szándékoztam kiadatni, iskolai meló volt – mentegetőzöm.

– Még hogy nem kiadatni, haha? Ezt a remekművet!

– Bocsáss meg.

– Amit elkövettél, arra nincs mentség. Megsértettél a becsületemben.

– Tudom. Fel fogsz dobni?

– Hova?

Á, hagyjuk –  hiába, született arisztokrata, nem ismeri a tolvajnyelvet.

– Kérlek, ne bánts.

– Bánt a fene? Hát olyan vagyok én?

– Hát…

– Na figyelj, egyezzünk meg.

– Nincs pénzem!

– Nekem van.

– Ezt nem értem.

– Megesküszöl az életedre, hogy a második kiadásnak – és kötelezlek rá, hogy legyen olyan – az én puncim kerüljön a borítójára! Hát nem te mondtad, hogy nekem van a legszebb? Vagy mindenkit ezzel szédítesz?

– Nem, csak, csak… – Nem is tudtam mit felelni, nagy megkönnyebbülésemben.

– Mi csak? Nicsak! A Luciferkó picsája jobban tetszik?

– Nem, de a színe jobban illet a…

Nem jött semmi a nyelvemre, hogy mihez. Magam se tudom, miért az övét választottam. Még csak nem is ő volt életem öt nagy szerelme közül valamelyik.

– A tanár úr választotta a képet! – füllentettem, mintha már nem lenne elég nagy a baj így is.

– Hogy hívják?

– Nem mindegy?

– Nem!

– Kiss Zoltán.

– Holnap reggel az első dolgom lesz, hogy bemegyek a tanszékre, és megmutatom neki.

Sejtettem, hogy mit az, amit megmutat. Pedig biztos látott már olyat.

Másnap ismét hív. Elégedetten közli, hogy lecidázta a tanár bácsit. És hogy megegyeztek. Zoli bácsi két millát fizet, ha ő lehet címlapon. Mármint a korántsem nevéhez illő méretű szerszáma. Nem igazán tetszik az ötlet, de mit van mit tenni, vagy ez, vagy a börtön.

Egy hét múlva már mindenki tud a Ki Pöcsödáról. Feminista szervezetek a leszbikus egyesülettel karöltve tüntetnek a faszizmus ellen. A könyvet már kétszer nyomták újra, és megint elfogyott. Kiéhezett háziasszonyok nyalják a könyvesbolt üvegét. Egyikük be is tört, hogy ott helyben a magáévá tehessen egy elfekvő példányt. A kórházak megtelnek papírlapokat nyelt és máshova dugott nőkkel. Egyenruhás lányiskolások követelik, hogy a könyvhöz járjon egy, a címszereplő micsodájáról mintázott dildó. Ezentúl már nemcsak a könyváruházak, hanem a szexshopok is árusíthatják. Drasztikusan bővül a vevőkör. Hiány van autógumiból, mert a gumigyár is műfaszgyártásra cserélte profilját. Tanáromat ünnepélyes keretek között, a városháza erkélyén Arany Golyó érdemrenddel tüntetik ki. Azért ott, hogy rajongói nehogy leszaggassák a ruháját, és ami az alatt van, és immár kincset ér. A róla készült öntvény a Parlamentben kap helyet a Szent Korona és a jogar között.

Hági és én meg számoljuk a bevételünket. A kettőnkét, mert bevettem üzleti partneremnek (is). Egy kazalnyi húszezresből vetünk ágyat. Az Arany Buláról álmodunk. Erről is a töritanár tehet.