Hétfő délelőtt Cole Porterrel
Attól függően, hogy szíveket akarsz kitépni valahol az indiai dzsungelben, vagy rádioaktív csótányokat akarsz lángszórózni így hétfőn – tudjuk, hogy mire van szükséged.
De másnaposságra is kiváló. Ha máshonnan nem, a Fallout betétdalaként, vagy az Indiana Jones: Temple of Doom nyitójelenetéből mindenki ismeri ezt a nótát.
Körülbelül száz évvel ezelőtti világ a Broadwayről szólt és Cole Porter elképesztően otthonosan mozgott ebben a közegben és még a saját lovasbalesetes derékba törése sem tudta derékba törni a karrierjét és folytatta a munkát. Cole egyébként igazi rejtői volt: gazdag család sarja és egyedüli túlélője. Párzisba költözött 1917-ben, ahol extravagáns partikat tartott, mint Gatsby; igazi hedonista szexpartikat tartott. Természetesen sose lépett be a hadseregbe, viszont egy portable zongorán szórakoztatta gyakran a sereget. Aztán “visszavonult” a Broadwayre és ott írogatta a híresebbnél híresebb nótákat.
A harmincas években betört Hollywoodba is a virágzásnak induló filmiparban, a Metro Goldwynnak szállított be zenéket. A munkásságát a második vh alatt is fenntartotta, de az ötvenes-hatvanas évekre a stílusnak leáldozott és az utolsó éveire már inkább csak az olyan nagy énekesek, mint Frank Sinatra, Bing Crosby és Grace Kelly vitték tovább az éneklési részét a műveinek. 1973-ban veseelégtelenségben halt meg és hihetetlen örökséget hagyott ránk – legalább húsz-huszonöt musical és filmzenéje lett sláger, amik korul ellenére örökzöldek maradnak, még ha száz év távlatából a közönség már nehezen is tudja beazonosítani őket. Azért még mindig Cole Porter keze nyomát viselik.
