Hogyan (NE) vegyünk mikrohullámú sütőt

A mikróról nagyjából mindenki tudja, hogy egy határ szar az egész, arra se jó, hogy a tegnapi moslékot melegítsék az irodisták.

Mert felrobban, összebassza az egészet és lehet takarítani. A tegnapi moslék közepe hideg marad, a széle forró. A kezedet megégeti és egyáltalán semmi értelme.

A mikrohullámú ételmelegítő berendezés története egy véletlennel indult. A Raytheon vállalat megbízást kapott egy új, nagyon pontos radar fejlesztésére, annak pedig az volt a titka, hogy az elektromágneses spektrum olyan tartományában működjön, ahol az optikai hullámhosszok szóródása még nem játszik, de a centiméteresnél kisebb objektumok, úgy mint például dízel-elektromos tengeralattjárók periszkópja vagy a légbevezető és kipufogó 10 centis csöve kilométerekről észlelhető.

A hagyományos, mindenféle elektroncsöves megoldások elérték a határaikat, nem volt hova tovább fejleszteni, ekkor kitalálták a magnetront. Ez lehetne egy Transformers fővezér neve is, de maradjunk annyiban, hogy egy elektromágneses rezonátor, ami képes egy adott hullámhosszon koncentrálni az elektromágneses energiát.

Szóval a Raytheon mérnöke, Percy Spencer Maine államban, Howland városában kísérletezett a magnetronnal és arra lett figyelmes, hogy a zsebében megolvadt egy ott felejtett szelet csoki.

Ez a történetírás szerint 1945 október 8-ra datálódik, de persze nem kell mindent elhinni, a magnetront már 1940 óta fejlesztették és tesztelték, kezeljük inkább UL szinten.

Ilyen brutál volt és nagyon-nagyon drága (tízezer dollár 1947-ben is elég soknak számított) az első, leginkább közösségi, katonai, tömegétkeztetést kiszolgáló ételmelegítő, otthonra talán nem is kéne:

Maga az elv amúgy borzasztóan egyszerű. Ha koncentrálod a hullámhosszt egy konkrét molekula méretére, legyen az például a vízé, a gerjesztésre hő keletkezik.

Pontosan ez történt.

Ahogy a magnetronok gyártása a tömegtermelésben gazdaságossá vált, be is költöztek a háztartásokba. A szabadidő nélküli bérrabszolgák és háziasszonyok azonnal a szívükbe is zárták, készételt melegíteni pár perc alatt minden konyhatündér álma. A kölykök is lenyugszanak hamar, amikor megkapják a kész fasírtot, előre sütött panírozott szeparált pép pulyka nuggetseket a porított krumplipürével.

Van azonban a mikrózásnak egy másik oldala. Persze hogy japán.

Azt találták ki, hogy ha egy vállalhatatlan méretű kapszulában laksz 10 négyzetméteren, akkor a konyhád se lehet túl nagy. Mindent meg kell tudnod oldani 23 liter kapacitásban.

És ekkor megszületett az inverteres mikró. Hogy mi az az inverteres mikró? Az pont az, amit szeretnél, de nem is tudtad és pont az nem amit gyűlölsz a kétpálcás közértes fehér, tekerős ótvarban.

Az inverteres magnetron kiiktatja az időbeni integrálását az elektromágneses energiának. Nem kell elsőre érteni, de azt talán bárki elfogadja, hogy ha két napig fosott és két napot hányt, akkor pont jól van, mert alul-felül megvan az egyensúly. Így működik a kapcsolgatós üzemű mikró: a teljes 1200-1500 watt energiát az idő 10-30-50-80-100 százalékában rátolja a munkadarabra. Olyan is lesz. Az inverteres viszont leveszi az energiaszintet és csak 10%, 30% stb. energiát ad folyamatosan. Nem kapcsolgat. És ez egy teljesen más minőség.

Hogy miket tudnak még a japán mikrók? A grillezés az szinte alap, a pirítótál szintén létezik már minden gyártónál (a crisp tál azt tudja, hogy elnyeli és hővé alakítja a mikrohullámú energiát, sülteket és akár pizzát is lehet készíteni) és a hőlégkeverés sem ritka. De általában külön-külön. A japán mikrók – ha utánanézel és rászánod az időt, majd egy kevés pénzt is – mindezt egyben tudják. Van amelyik már steamer funkcióval is bír, hajrá gőzgombóc!

Tényleg csak elszánás kérdése, 10-15 évre lesz egy működő konyhád 23 liter belső térfogatban, kívülről egy 60 centis konyhai lapnál keskenyebb méretben. Nem kell több, higgyétek el.

Nekem sikerült kinyiffantani egyet, de sok munka volt benne, 100% páratartalom és kb. 7 fok a konyhában, ott nyekkent meg az inverteres magnetron. 10 évet bírt.

R.I.P.

Veszem is a következőt.