Csőmozi #48: Találkozás egy fiatalemberrel – Made in Britain
Tim Roth debütfilmjében kopasz fejjel megy a falnak.
Az idők során alteros legendává lett színész volt már óceánjáró zongorista, Guildenstern, kutyaszorítóba beépített rendőr, sőt David Lynch is őt találta meg a flegma bérgyilkos bőrében szitává lövődni megint a vadiúj, 2017-es Twin Peaksben. Kezdő filmjében enyhén szólva zabolátlan figurát alakított a társadalom szemétdbombjáról, hogy ő utalta-e önmagát oda, vagy tényleg a szemét kirekesztők, esetleg a rendőrök vagy pakik miatt van minden, szintén e társadalmi érzékenységű mozgókép kérdésfelvetései közé tartozik. Rontóc: válasz nem lesz, csattanások igen.
A rendező, Alan Clarke eggyel azelőtti rendezéséhez, az ifúsági börtönös Scumhoz (1979) képest a MiB lazább, itt legalább nem vernek agyon senkit, bár igény talán lenne rá. A lecsúszott posztpunk-thatcherista proliság ismertebb ábrázolásai, mint pl. a This is England mellette megengedő, szeretetteljes ifjúsági bandafilmnek hat, nosztalgiával átjárva a Madness meg az újhullám övezte birodalmi multikulti fiatalság iránt. A MiB szikár, egyszemélyes cápa, mint a főszereplője.
A film egy Exploited-számmal kezdődik és úgy is végződik, kezdő kockáin Trevor, az ijú kopasz ruganyos léptekkel távozik a bíróságról, sokadik ügyét épp megúszva. Mozgása mint a hiénáé, vigyora lemoshatatlan horogkereszttel ékesített arcáról, feje szinte szétdurran a tettvágytól és az arroganciától. Bevágja maga után a törvény kapuját, és kint várakozó nevelőtisztjei karjába ha nem is zuhan, de menetel. Igaz, máshova nincs is nagyon mennie.
A MiB cizellálatlanul előadott konfliktusa ennyi, mint a nyitány összefoglalja: sikerül-e a rossz helyre és időbe tévedt, de nem reménytelen tomboló öklöt megmenteni önmagától, vagy a huligán tahógyerek olykor tényleg csak egy huligán tahógyerek? A másik nagy lázadó titánnal, Kicsi Alexszel összevetve Trevor proletárabb ízlésű, Ludwig Van és kábítószer helyett szipózgat és kocsikot köt el, viszont nem öl és nem is erőszakol, bár lehet, hogy ez csak idő kérdése lenne. Csínytevéseit, még ha éppen téglákat vág is be némely pakik ablakába, nem lehet komolyan venni, főleg mert nem szívből jövő gyűlölködésnek, inkább egy félrement társadalom reflektálatlanul átvett, előrágott válaszainak tűnnek olyan kérdésekre, amelyeket az ifjú tehetségnek nincs kedve bogozgatni. És mert az egész sokkal inkább ürügy a végletes szabadságvágy kiélésére, mint az igazi rasszizmusra, arról nem is beszélve, hogy Trevor afrofejű fekete társával megy el rongálni a bevándorlók utcájába, és vele üvölteti el, hogy húzzatok haza a picsába a dzsungelba. Vicces.
És mert itt elsősorban a korlátok, mindenféle bilincs leveréséről van szó, amelynek pár primitív jelszó és bevert üveg csak rossz formában kifejezett megnyilvánulása. A jó úttal próbálkozó Trevor nem csak a bevándorló söpredéket molesztálja (a miértet és letörhetetlen büszkeségét firtató kérdésre a válasz, ajánljuk a nemzeti oldal figyelmébe: mert angol vagyok), hanem a hozzá hasonlóan céltalan munkaközvetítő iroda ablakába is belekúr egy betontömböt mindannyiunk helyett – ki nem akarta már? Amikor az intézetben táblára, feketén-fehéren felvázolják nem túl bíztató életkilátásait, a felelet a szokásos na és? Mit tudtok helyette? Trevor a végén furcsa fiúi gesztussal, hajnalban felveri egyik nevelőjét, hogy feladja magát, obligát álcavigyorával nézve annak alvó gyermekeit, sőt odafelé pár polgári szobabelsőt egy bútorbolt kirakatában, ezúttal nem vág bele semmit. A társadalmilag elfogadott viselkedés jutalma a cella, benne a rendőrök a hundert procent elnyomás, megtörés eszközei. Szerencsére újra beindul az Exploited.
https://www.youtube.com/watch?v=xFp5KkPp5EQ
