Képzelt riport egy meg sem történt holdfesztiválról 1. nap

Kettőezerhúsz lesz az az év, amikor sokan elmondhatják magukról, hogy egyetlen fesztiválon sem jártak, pedig igény lett volna rá. A pandémia okozta, indokolt korlátozások a tömegrendezvények szervezését teljesen ellehetetlenítették, így aztán a Martensek és Crocs papucsok a tavalyi Sziget porát őrzik, szebb idők letörölhetetlen emlékezeteként.

Miniszériánk -1.napján olvasóinkat a régmúlt méltatlanul elfeledett EoroWoodstock fesztiváljára repítettük vissza térben és időben, egyúttal rövid betekintést adtunk arra vonatkozóan, hogy milyen merényletre készülünk a hallójáratok ellen a következő napok egész estéit betöltő színes-néhol szélesvásznú koncertáradatával.

Akit esetleg érdekel, hogy miért maradt ki a nulladik nap, nos ennek kettős oka van: az egyik, hogy a Sziget nulladik napja egy kivétellel csakis a lehúzásról szólt, olyan szereplőkkel, mint az Illés, az LGT vagy éppenséggel Akosh művészúr, akiket jó érzésű fesztiválozó a háta közepére nem kívánna. Aki legalábbis hallotta a Szigeten fellépni a művészurat, annak egy alkalom is bőven sok volt, kár lenne felidézni. A másik ok valamivel prózaibb, a technika ördöge megtréfálta jelen poszt alázatos narrátorát és mivel olyan helyre utazott előző nap, ahová nem vitt magával laptopot, az iPhone viszont az istennek nem volt hajlandó megosztani az interháló kapcsolatát Telenor roamingban az iPaddel, így egy előadó kimaradt, de mindenképp érdemes megemlíteni, mert Prince személyében egy olyan világsztárt köszönthettek Budapest legnagyobb szabadtéri zenei rendezvényének látogatói, akihez foghatót keveset láthattak korábban és feltehetően azóta is.

Az élő zene varázsát persze nem pótolhatja egy-egy korábbi felvétel emlékezete, hiszen nincs is annak párja, mint amikor egy negyvenhatos Martens talpát érzi az ember a hátán pogózás közben és izzadt testek szaga vegyül a forró levegőben úszó porral, hogy aztán egy rosszul időzített sör fröcskölje csurom a második sorban álló nyakában ücsörgő teuton matróna kezéből teljesen váratlanul, miközben a leejtett telefonját keresgéli egy insta szelfi készítéséhez.

Viszont arra lehetőséget ad, hogy felidézzük egy-egy korábbi fellépő feledhetetlen és egyes esetekben megismételhetetlen előadását. Ha az elmúlt két évtizedre visszatekintünk, nem volt szinte olyan év, amikor ne szerepelt volna valamelyik magyarországi fesztiválon a Prodigy. Olyan ez, mint ha valakitől megkérdezik, hogy melyik Star Wars filmet látta és azt válaszolja, hogy amelyikben az az arany robot is volt. A Prodigy volt Keith Flint 2019 márciusi haláláig a hazai fesztiválok C3PO-ja, ha valaki csak annyira emlékezett, hogy akkor volt utoljára fesztiválon, amikor itt járt a Prodigy, akkor az bármit és mindent is jelenthetett.

Úgyhogy mai Nagyszínpados előadónk nem is lehet más, mint a Prodigy és az egyik első igazán közismert felvételük, a Voodoo People, ezúttal 2015-ből.

A poszt végén egy hosszabb koncert is várja a zenekar rajongóit, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzünk be a Világzenei színpadunkra, ahol Boban Markovic felel a mai hangulatért.

Természetesen nem feledkezhetünk meg minden Szigetek egyik legnagyszerűbb előadójáról sem, Uhrin Benedek bácsi mindig egy üdítő színfolt volt az irodisták komfortzónájából kiszakadni vágyók számára.

És akkor következzen a beharangozott teljes Prodigy élmény:

Enjoy.