HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

ZeneZombiapokalipszis

Képzelt riport egy meg sem történt holdfesztiválról 2. nap

Kettőezerhúsz lesz az az év, amikor sokan elmondhatják magukról, hogy egyetlen fesztiválon sem jártak, pedig igény lett volna rá. A pandémia okozta, indokolt korlátozások a tömegrendezvények szervezését teljesen ellehetetlenítették, így aztán a Martensek és Crocs papucsok a tavalyi Sziget porát őrzik, szebb idők letörölhetetlen emlékezeteként.

Azoknak a visszatérő olvasóinknak, akik követték az adásunkat, feltehetően nem lesz újdonság, hogy a meghirdetett majd elmaradt rendezvények pótlásaként Virtuális Fesztiválunk hivatott betölteni a tátongó rést. Ennek előző és egyben első napját nosztalgikusan a Prodigy vendégszereplésével zártuk, most tehát következzen valami teljesen más.

Képzelt riport egy meg sem történt holdfesztiválról 1. nap

Vessünk egy pillantást az eredetileg tervezett Sziget 2020 lineup-ra és nézzük meg, hogy mi lett volna ha augusztus egyik vasárnap estéjén megtörténnek az események és a meghívott előadók szerte a világból az ugyancsak szerte a nagyvilágból érkező nézősereg legnagyobb megelégedésére adhatják elő az előadandójukat. A kacifántosságot félretéve szálazzuk is szét a tematikát, mert a névsor egyik része akár lehetne egy Boiler Room dízsé összes, a többiek pedig leginkább hangszeresek.

Kezdjük is a sort Gerd Janson potmétereivel.

Akinek ez esetleg nem volna elég, Mella Dee, Muallem vagy akár az orosz Volac duó megidézésével pakolhatja tele a baszatáskát. Utóbbi különösen ajánlott, mert egyúttal a moszkvai klubélet rejtelmes titkaiba is betekintést nyerhet a kíváncsi olvasó.

Azok számára, akiket a húros hangszeres zene jobban vonzana, mai kínálatunk következő szereplője Világzenei színpadunkon Jeremy Loops, aki a korai fellépéseinek egyikéből, egyenest a kies Fokvárosból hozta el a szaxofonnal dúsított dél-afrikai dallamokat.

Fantáziabéli kalandozásunknak a kontinensek sem szabhatnak határt, az amerikai Seasick Steve TRVE KVLT képi minőségű (a hangra nem lehet panasz) bugijával ismerkedhetnek meg a műfaj kedvelői és ezúttal a dobok és gitárok mellé még egy remek történetet is kapunk.

A mai fő műsorszámunk a Nagyszínpadon Miles Kane, tőle szóljon a méltán népszerű Rearrange, a remekül kidolgozott gitárszólókkal és Persol napszemüveggel.

A csúcspont után sosem árthat egy kis levezetés, a héttől a vasárnappal és Briston Maroney testközelből élvezhető Under My Skin című számával búcsúzunk.

De aggodalomra semmi ok.

Holnap hétfő.

címlapkép: Sam Alfano

HOLDKOMP