Ismeretlen hőseink #6 – Bill, a mogyorókirály
Bill Williams csak híres akart lenni. De aztán gazdagabb is lett.
Azt találta ki, hogy egy olyan rekordot állít fel, amit korábban senkinek sem sikerült. Mert valószínűleg senkinek nem is jutott volna eszébe. 1928-at írtunk, amíg Európa a francia békediktátumok következményeit nyögte, az Egyesült Államok a Nagy Háború győzteseként a dekadencia fellegvárának számított. Végtelen hosszú tánc rekordok, repülőgépek szárnyára kiálló bolondok és hasonlók színesítették az újságok bulvár oldalait, Billnek tehát valami nagyot kellett gurítania, hogy bekerüljön a hírekbe. Így tehát nekiállt egy földimogyorót elgurítani a szomszéd városig. Mondhatná persze bárki, hogy egy kb. 17 kilométeres távon elgurigázni egy földimogyit héjastól nem akkora dolog.
Na de orral? Négykézláb?
Nem csak a helyi sajtó kapta fel a sikeres rekord történetét, hanem bekerült az országos lapok “kis színes” rovataiba is. Bill ezen fellelkesült és úgy döntött, hogy valami nagyobbal is megpróbálkozik. Pont kapóra jött a kies Pikes Peak*, ha már ott volt egy 4300 méter magas csúcs, ki ne akarna orral mogyorót görgetni a tetejére?
*A hely arról is híres, hogy az egy évszázaddal ezelőtt épült országútján rendszeresen rendeznek helyi autós felfutó bajnokságokat, a szívó benzinmotorok számára különösen nehéznek számított az autózás hőskorában a magassággal egyre ritkuló levegő és csökkenő oxigéntartalom miatt.
Akit esetleg érdekel és érint, öt dollárért hat darab fánkot (donut) lehet venni a megfáradt túrázók kedvelt hegyteteji célpontjánál, egyetlen fánk ára pedig mindössze 99 cent.
A haverjai persze egyből elkezdték heccelni, hogy úgyse tudja megcsinálni, aztán még kötöttek is vele egy fogadást, hogy ha a huszonkét mérföldes sziklás ösvényen feljut 22 nap alatt, akkor ötszáz dollár üti a markát.
Hősünknek több sem kellett, 1929-re komplett tervet dolgozott ki a csúcskísérletre. Vitt magával egy zsák mogyorót, váltókesztyűket, spéci térdvédőt, és tartalék cipőket, továbbá készített egy speciális orrvédő maszkot, hogy ne kelljen annyira görnyednie, egy kábé 25-30 centis mogyorógörgető orrnyúlvány segített levenni a terhelést a gerincéről.
Az út elején jól is indult minden, megvolt a napi egy mérföld, aztán megtörtént a baj. Ahogy elaludt, éhes mókusok rendre elcsenték a szabadon árválkodó görgetett mogyoróit. De mivel készült, a zsáknyi finomság szerencsére kitartott.
A még nagyobb baj akkor ütött be, amikor leszakadt az ég, özönvízszerű esőzés hátráltatta, két napra meg kellett állnia. Az eső elállt, a két nap sem tűnt behozhatatlannak mindaddig, amíg fel nem ért a havas-jeges és mellette köves-sziklás szakaszra, ahol már nem négykézláb, hanem hason kúszva kellett haladnia.
A kitartását persze ez sem törhette meg, huszonegy nap után, alig pár órával a határidő lejárta előtt sikeresen felért és így a hírnéven túl járt neki az ötszáz dollcsi bónusz is. Közben elfogyott összesen egy tucat pár kesztyű, három pár lábbeli és százötven mogyoró.
Colorado Springs hőseként vonult be a hülye rekordok történelmébe, de ezzel együtt egy hülye divatot is teremtett, mert utána egyre többen próbálkoztak mogyorógörgetéssel országszerte.
Bill rekordját a Pikes Peak csúcsára évtizedekig nem tudták megdönteni, 1963-ban sikerült végül Ulysses L. Baxternek, aki egészen hihetetlen módon, mindössze nyolc nap alatt túrta fel orral a mogyorót a csúcsra, hogy ezzel megalapozza színészi karrierjét.
A közeli Manitou Springs helytörténeti múzeumában egy mostanra megszürkült és minden bizonnyal ehetetlen két és fél centi környéki földimogyoró őrzi hőseink emlékezetét a hálás utókor számára.
Előző ismeretlen hőseink történetei Amerikából itt olvashatók:
