HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

LifestyleZene

Karácsonyi ráhangolódás

Tegnap hazaértem a nagybevásárlásból, húsz kilós volt a táskám. Jelentem, kibírta.

Lehet, hogy nem kellett volna megvennem minden szart, az talán segített volna – legalábbis akkor gyanút kellett volna fognom, amikor a táska alján megtaláltam egy kókuszdiót és egy doboz sertésmájkrémet, ezek nem kifejezetten a karácsonyi menü elengedhetetlen részei. Volt persze más is, profi tanácsaim közé tartozik, hogy viszonylag kevés befőttet és savanyúságot vegyetek karácsonyra, mert mgé nincs polgárháború, elvileg enni tudunk mit, és szerencsére senki nem szorul rá annyira a tartós élelmiszerre, hogy száraztésztával borítsuk a fa alatt a földet.

Most már elvileg mindenki megvan a vásárlással, ami jó is, mert igazi idegbaj uralkodik a boltokban, ideje egy kicsit a csomagolásra koncentrálni.

Na, bassza meg, még ez is. Az All I Want for Christmas már rég lecsengett, cukorsziruptól terhes a lég, ha veszel egy doboz cigit, már rögtön négyféle kellemes ünnepet kívánnak neked, fenntartva azt is, hogy nem is tartasz semmilyen ünnepet, úgyhogy nézz rá erre a sok szarra, reméld, hogy valaki majd örül neki, aztán inkább dőlj hátra, gyújts rá, és szeresd Lemmyt, megérdemli.

HOLDKOMP