Kétalvók

Tesómmal szoktunk retardáltkodni, mikor ránk jön a bolondéria. Ilyenkor a következő párbeszéd játszódik le közöttünk:

Én: Maradt két süti. Ő: Hét? Én ártatlanul visszakérdezek: Négy? Ő (szemét meresztgetve): Fél?? Én (őszinte megdöbbenéssel): Két??? Ő (hitetlenkedve): Hét????

Ezt percekig tudjuk folytatni, majd amikor ráununk, rövidre zárjuk és végre megállapodunk valamelyik számnál.

Most felesleges visszakérdeznetek, tényleg két- és nem hétalvókról szól a történet. Azokat hívom így, akik két részletben alszanak, mint pl. gyakran én is. Nem tudom, mennyire elterjedt a jelenség, de nem lehet teljesen egyedi, mert már olyan bulvárlapok is foglalkoztak vele, mint a Daily Mail, sőt neve is van: bifázisos alvás. A lényege, hogy kb. hajnali 1 és 2 között felébredek, és teljesen kipihentnek érzem magam, az istennek se tudok visszaaludni. Ez az állapot csak néhány óráig tart, majd jön a következő alvási szakasz.

Valahol olvastam, hogy ilyenkor ne erőltessük a dolgot, azaz ne forgolódjunk álmatlanul azon idegeskedve, hogy nemsokára kelni kell, hogy fogjuk magunkat így kipihenni, hanem hagyjuk el az ágyat, és álljunk neki valami értelmes tevékenységnek.

Mivel tényleg elég tettrekésznek érzem magam, olvasás helyett inkább ruhákat pakolok a szárítóról, elmosogatok, néha előbbre hozom a reggeli hajmosást, kisebb takarítási munkákat is bevállalok. Néhányszor már a mosógéppel is szemeztem, de arra jutottam, hogy más módon is bosszút lehet állni a szomszédokon.

Volt, hogy munkahelyi e-maileket is megválaszoltam. Ez veszélyes terep, mert a főnököm szintén fent van még ilyenkor (ő nem kétalvó, egyszerűen csak későn fekszik) és elkezd velem levelezgetni. Na, ebből nem csinálunk rendszert, gondoltam, mert ha tudatosul benne, hogy hajnalban ébren vagyok, a végén még fel is hív. Az meg hová vezetne, ugye.

1-2 óra tevékenykedés után aztán ismét elálmosodom és minden gond nélkül alszom reggelig.

Hozzá tartozik a történethez, hogy nemcsak bifázisos, de korán kelő is vagyok. Ez nem kényszer, ez gyári beállítás. Ébresztő nélkül vasárnap is felébredek 5 körül és egy kávé után gyakorlatilag teljesen üzemképes állapotba kerülök. Nyári hajnalokon akár már 4 órakor bügyürgészem a virágokat az erkélyen, akkor világosodik ugyanis, arra meg úgy is felébredek, ha le van húzva a redőny.

A korai ébredést akkor sem tudom elkerülni, ha valami csoda folytán hajnali 2-3 óra tájban kerülök ágyba. A csoda itt egy doboz cigaretta képében jelentkezik, ennyit kell ugyanis elszívnom nemdohányzóként, hogy átvészeljem a hullámokban rám törő álmosságot. Ezt nem lehet sokszor eljátszani, mert egy-egy ilyen éjszaka után a hangulatom gyilkos. Szerencsére a kialvatlanságtól a megvalósítási fázisba már nem jutok el. Annyira lecsökken a reakcióidőm, hogy lehetetlen velem konfliktusba keveredni, nincs ember, aki kivárná, hogy visszaanyázzak, pláne fizikailag bántalmazzam, mert mire megtenném, rég elsétál.

Félreértés ne essék, nem a farkam akarom verni a korán kelésre, korán kelni ugyanis inkább átok, mint áldás, de erről majd máskor.

Térjünk inkább vissza a bifázisosságra! Elkezdtem keresgélni, hogy ez mennyire kóros, esetleg jelez-e halálos betegséget, vagy optimistán előfizessek még a HBO Go-ra.

Megnyugtatok mindenkit: egy 1992-ben publikált kutatás szerint a bifázisosság teljesen normális. Mit normális, szerintem az lehet az alapbeállításunk!

Egy Thomas Wehr nevű ürge 7 embernél vizsgálta az alvási fázisokat. Kísérletének lényege az volt, hogy rövidített nappali időszakoknak tette ki őket 4 héten keresztül. Ez annyit jelentett, hogy minden nap 10 órát aktívkodhattak nappal kint vagy bent (de szunyókálniuk ilyenkor nem volt szabad), aztán a maradék 14 órára vissza kellett térniük egy teljesen lesötétített szobába, ahol nem tornászhattak, zenét sem hallgathattak, egyszóval alapvetően el voltak tiltva a fizikai tevékenységektől. Hogy legyen mivel összehasonlítani az ezalatt gyűjtött adatokat, a kísérleti szakaszt megelőzte egy egyhetes alapfelmérésféle: ebben 16 órát aktívkodhattak a jelöltek és 8 órán keresztül voltak sötétszobára ítélve (gyakorlatilag a mostani átlagos életritmusnak megfelelően).

Összevetve az alap és a kísérleti fázist, Wehr azt találta, hogy a hosszabb éjszakák havában az alvásepizód (az első alvással töltött 30 másodperc és az utolsó alvással töltött 30 másodperc közti idő) átlagos hossza 7,7-ről felment 11 órára, és az alvás mennyisége is nőtt valamennyit (7,26-ról 8,36 órára) plusz az alvás két kb. szimmetrikus szakaszra bomlott, közte egy 1-3 órás szünettel.

Már most szeretném jelezni, hogy kicsinek érzem a mintát, ezért mindenképp jelentkezem a következő ilyen vizsgálatra. Feláldozom magam a tudomány oltárán: egy hónap helyett rögtön kettőt vállalok, csak aludhassak. Csak azt kell kitalálnom, mivel töltöm a sötétszobában azt a néhány ébren töltött órát a második hónap végén, ha még mosogatni se hagynak.

Javaslom továbbá az alanyok követéses vizsgálatát: mit tesznek vajon, mikor őrült mód kipihenten rászabadulnak a világra? Nem veszélyes ez? Ne feledjük, Nately kurvája is akkor esett szerelembe, mikor kialudta magát végre, hogy az egész sztori áttételes következményeként krumplihámozóval próbálja leszúrni Yossariant.

A címkép Julia Yellow munkája. Thomas A. Wehr kutatását pedig a Journal of Sleep Researchben lehet olvasni.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!