Kiállítják Trockij jégcsákányát

Mármint nem az ő jégcsákányát, hanem azt, amivel fejbe vágták. Trockijt meggyilkolását Sztálin már 1939-ben elrendelte, egy sikertelen merényletkísérlet után pedig – amelyben több mint kétszáz golyóval sorozták meg a házát – Ramón Mercaderre, egy spanyol kommunistára hárult a feladat, hogy kivégezze Trockijt. Mercader többször is megfordult az „Öreg” házában, a merénylet idején is arra hivatkozott az őröknek, hogy egy cikket szeretne átbeszélni vele. A spanyol úgy tervezte, hogy a gyilkosság után észrevétlenül meglép, így nem használhatott pisztolyt, de a tőr sem tűnt jó választásnak, mert attól tartott, hogy nem sikerülne azonnal végeznie az áldozatával. Az NKVD bőséges ez irányú tapasztalatai alapján azt javasolta az ügynökének, hogy vágja fejbe valamilyen tompa tárggyal, hogy ebből hogy lett jégcsákány, máig rejtély, mindenesetre Mercader végül ezt állította Trockij fejébe.

A csákányt a merénylet után tartott rendőrségi sajtótájékoztatón még bemutatták, aztán elrakták porosodni a bizonyítékraktárba, ahonnan egy Alfredo Salas nevű rendőr vitte haza – állítása szerint azért, hogy megőrizze az utókor számára. Meg is őrizte: a lányára hagyta, aki negyven éven át az ágya alatt tartotta, míg végül úgy döntött, hogy eladja. Az vesse rá az első követ, aki nem aludt negyven éven át egy véres jégcsákánnyal, na.

A csákányt egy amerikai gyűjtő, Keith Melton vette meg – negyven éven át kutatott utána, míg Salas nem jelentkezett, hogy nála van a csákány. Trockij unokája, Volkov azt állította, hogy ő speciel leszarja ezt az egész csákány-ügyet, de abban az esetben, ha a Trockij egykori házában működő múzeum kapja meg, hajlandó a DNS-tesztre, hogy bizonyosságot nyerjen: a nagyapja vére volt a csákányon. Salas inkább a pénzt választotta, azt, hogy Melton mennyit fizetett, nem hozták nyilvánosságra, de a gyűjtő szerint DNS-teszt nélkül is teljesen biztos, hogy a gyilkos fegyverről van szó, még a gyilkos véres ujjlenyomata is szerepel rajta. Melton egyébként ötezer más, a hírszerzéshez köthető tárgy mellett jövőre a csákányt is közszemlére teszi a washingtoni Nemzetközi Kémmúzeumban. 

Mercadert húsz év börtönre ítélték a gyilkosságért, de nem volt valami rossz sora, a szovjetek gondoskodtak róla, hogy kényelmes körülmények között teljen az ideje – még egy mexikói csajt is szereztek neki, akivel később össze is házasodtak. A spanyol szabadulása után a pár Moszkvába, majd Kubába költözött, Mercader itt is halt meg 1978-ban rákban. Elég mély nyomokat hagyhatott benne a gyilkosság – úgy hírlik, Trockij megpróbálta vele felvenni a harcot és hangosan üvöltött (többek között azt is, hogy ne engedjék be a szobába az unokáját), ugyanis Mercader utolsó szavai állítólag a következők voltak: „Még mindig hallom a sikolyait – tudom, hogy rám vár odaát”.

Mit mondjak, szép kis materialista.

(Guardian)