Délutáni nihil

A negyedik draftnak álltam neki ma és reménykedtem, hogy be tudom fejezni, de mindegyiknél motivációmat vesztettem. A mai nap képtelen vagyok befejezni bármit is – a befejezett munka ígérete egy cseppet sem mozgat, szóval az önjutalmazásom minden próbálkozása eleve kudarcra van ítélve. Tizenévesen, meg úgy általában éretlenül könnyű összekeverni ezt a depresszióval, amit az ember valahogy ilyennek gondol.

De persze kurva nagyot téved. A mai napom nem a depresszióról és nem is a beteljesületlenségről szól. A mai napom arról szól, hogy a szerevezetem és az agyam kívánja a nagy, láthatatlan PAUSE gombot, amire rátenyerelve egy picit megállíthatnám az időt és egy üveg szesz és valami fos sorozat, vagy valami szar könyv mellett baszhatnám az időt valami mindenki számára vállalhatatlan zenére. Sokáig kellett gondolkoznom, hogy mi lenne az. A két head, a Portis és a Radio ilyenkor mindig adekvát választás, de egyelőre nem kívánok eret vágni.

Az Alone in Kyoto versenyben volt még, de végül emellett a gyöngyszem mellett döntöttem hangulatfestésnek. Nehéz elhinni, de az elektronikus duó immár közel húsz éve szórakoztat minket. 98-ban, a Moon Safarin jelentek meg olyan számok, mint a Sexy Boy, vagy a Kelly Watch the Stars. A rákövetkező Playground love-ot konkrétan annyira komolyan vették, hogy a Sofia Coppola rendezte Virgin Suicides c. 1999-es film soundtrackjét a zenei magazinok az egekbe magasztalták, elképesztően jó fogadtatást kapott. Saját elmondásuk szerint az album egy részét maga a film inspirálta, de aztán saját életre kelt és a vége felé már önmagában hallgatható számokat alkottak.

Fogyasszátok az indokolt mennyiségű derűvel, ha ti is elértétek a lokális hangulati mélypontot. Ha a dolgok gyakorlati oldalát nézzük, csak sokkal jobb lehet a következő nap. A magam részéről nem képzelek bele túl sokat, egy picit visszább veszek és nézem, ahogy telik ez a kurva élet.

  • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    #mostantolcsakszarabblesz

    • taro

      #mostmúlikcsendesen

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        #delutanihil

        • taro

          #alélekhosszúcsendesteadélutánja

    • vau

      áh, lófaszt. Megyek szerzek egy kávét és szarok én mindenre.

      • mlui

        Nem lehet ez frontérzékenység?

        • vau

          fasztudja.

  • mlui

    Baszki most hoztuk haza a kiskutyánkat ivartalanításról, még tök kába, kihirdettük a csendespihenőt, hogy a kis nyomorult nyugodtan kiheverhesse a traumát, erre a szemközti házban elkezd próbálni egy zenekar. Kinyitották az ablakot is, gondolom, hogy ne süketüljenek meg a dobostól. 🙂
    #delutaninihilafaszomat

  • orizatriznyák

    Ez esetben el kell indulni Hawaii felé, ahol illatosak az éjszakák, tüzes szeműek a nők, továbbá
    zeng a gitár, ha a tangószövegíróknak még hinni lehet, ami eléggé
    kétséges.

  • vau

    Fernando Pessoa: Nem érdekel

    Nem érdekel.
    Hogy mi az, ami nem érdekel?
    Nem tudom. Nem érdekel.

  • Max

    Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz
    És beszélgettem vele a lépcsőházban:
    Bementünk, mert kint nagyon fujt a szél
    És kemény csöppek estek.
    Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem:
    Aztán lementem a Rottenbiller-utcán
    Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni
    Találkoztam Biró barátommal.
    Biró beszélt a neo-impresszionizmusról,
    Én mondtam: mindent abba kell hagyni:
    A művészetnek ne legyenek korlátai –
    Se ütem, se vonal, se szín.
    Vagyis az a művészet, amit az ember gondol
    És ha nem gondol semmit, az is művészet –
    És ha csak érez valamit, az is művészet
    És ha neked nem, hát nekem.
    És ha neked ez nem képez művészetet
    Kedves Ernő: hát akkor nem művészet –
    Nem is az a fontos, hogy művészet-e
    Vagy sem; – nem az a fontos.
    És ha ez nem művészet: hát nem az
    De akkor nem is kell művészet –
    Mert az a fontos, hogy figyeljenek
    Az emberek és jól érezzék magukat.
    Biró dühösen ott maradt az utcán
    Én még bementem egy kávéházba:
    Akkor egy szélroham jött veszekedve
    És bevágta az ajtót.
    A szélnek mondtam egy gorombaságot
    Kávét ittam és olvastam egy lapot:
    Valami cikk volt a versköltészet céljáról
    De nem egyeztem meg vele.
    Ja igaz: a lépcsőházból lejövet
    (Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam,
    Hogy most meg kellene dögölni
    És kiölteni a nyelvemet.

    • Bo

      Elsőre azt hittem Petri 😀 de a kávéházba kizökkentett, Petri kocsmát írt volna.

  • Bo

    Capri szigetén caplattunk fel a domb tetejére, szétnéztünk a tájon és “Aki itt depressziós, az haljon is meg” – mondta a barátném. Mert az nagyon nem mindegy, hol ér utol a nihil, ezen már agyaltam többször amikor utazgattam, hogy pusztán a környezet szépsége, a táj milyensége kizárja-e az időről-időre megjelenő, elkerülhetetlen nyomorultság érzetét. Hogy van-e ilyen hely. Hát nem zárja ki, arra jutottam, de még mindig jobb egy szép, természeti és/vagy épített környezetben nihilezni, mint valami ócska helyen. Viszont az épített környezet is lehet ótvarul lehangoló, vagy az emberek, az arcok, vagy az interakciók az emberek között, és akkor hiába a tetszetős környezet (mert kinek mi a szép). Vagy minden nagyjából jó, de valahonnan megszólal valami szomorú disznószar zene. Semmi sem tökéletes – sóhajtott a róka.

  • Péter Vagyok

    vau, sosem hittem, h a mindenkori napod a depresszióról szól, sokkal inkább a beteljesületlenségből fakadó állandó harcodról a beteljesülés érdekében.
    arról…
    hűűű, de bonyolult mondat lett. 😀
    🙂

%d bloggers like this: