×

Kirándulás, ahogy én láttam

Kirándulás, ahogy én láttam

Leértünk délre Miskolcra, és Dorothy kommentárjával autóból megtekintettük a nevezetességeket, majd végre a Bükk szépségeiben gyönyörködve jutottunk el a turistaházhoz.

Road Trippin’

Igazi retro fíling, nem is tudom mikor voltam utoljára ilyenben.

Nagyon jó! A sör is, meg a palacsinta is. Közben a madarak csicseregtek, ezer pillangó röpködött (meg pár szúnyog is, de nem vészes), és Ördög úr mindenkit megugatott.

A délutáni nagy semmittevés után elindultam a fiammal sétálni. Megmásztuk az összes kivágott farönköt, és versenyeztünk, melyikünk mászik fel hamarabb. 10 centi előnyöm van, így néha könnyebben ment, de mégiscsak ő a fiatalabb, így néha kicsit bénáztam, hogy örüljön. Ettől kicsit kimelegedtünk.


Az egész heti kánikula után itt kellemesen meleg volt az idő. Ennek örömére begyújtottuk a tüzet. Najó, nem. Éhesek voltunk. A fiúk elmentek fáért, és végre meg is gyújtották, hogy a szalonnasütést elkezdhessük. Én a heti kalóriamennyiségemet ettem meg egyszerre. Nade ki tud ellenállni a szalonnának, meg a hagymának? A szalonnával még Ördög urat is lekenyereztük. Vagy leszalonnáztuk.

Cserébe fél kilenckor elmentünk még egy kör sétára. Itt van a Lélekforrás, ami állítólag stressztelenít. A kiírás szerint tudományosan igazoltan. De bevallom, nem tettem be a barlangba a fejemet percekig. Enélkül is hatásos volt. A gyomromra mindenképp, mert a töménytelen szalonna, és zsíroskenyér után semmi bajom nem volt.
A táj este is gyönyörű volt. Mutatok pár képet.

Lefekvés előtt a szentjánosbogarakat csodáltam, míg a többiek játszottak. Ez tényleg feltöltődés.

Reggel madárcsicsergésre ébredni pedig egy magamfajtának újabb ajándék, így a reggeli kávé után elindultam, hogy megnézzem nappali fényben az esti tájat. Közben azon gondolkodtam, hogy ilyen nyugalomban, egyedül a természetben mennyire keveset vagyunk.

Felíratnám mindenkinek receptre.

Kár, hogy haza kellett jönni.

You May Have Missed