HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

KultúrZene

Kívánságkövek

Nemzeti szűnket számos okból dagaszthatja joggal büszkeség – a magyarság, e szittya-turáni törzsökös faj oly csodás fundámentuma az emberi civilizációnak, mely párját ritkítja szerte a világon – de legalábbis nagyon jó úton haladunk afelé, hogy említésünkkor udvarias értetlenkedés helyett a “ja, azok”-reakció legyen általános a Föld legtávolabbi zugában is. És bizony a nemzetek kollektív emlékezetéből felbugyogó, jellemzően a szénakazalban huncutkodásra kihegyezett kulturális közjavakat, a népdalokat illetően sincs okunk pironkodásra, Hungary is relevant!

És most nem arról van itt szó, amikor a kiülős helyen enyhén spiccesen magyarázzuk a megilletődött és már a menekülési útvonalakat kémlelő külföldi turistáknak, hogy a néhai Freddie Mercury egyszer elénekelte a Tavaszi szélt a néhai Népstadionban és hogy ugye, hogy ugye. Bizony, a magyar népdal kisugárzása sokkal messzebbre vetül ennél, ezért legfőbb ideje, hogy elégedett pillantást vessünk a messzi észak visszfényében tükröződő arcmásunkra.

Az Óskasteinar (Kívánságkövek), vagy kezdő soráról Fann ég a fjalli címen is ismeretes izlandi mű, amelyet a poszt végén meg lehet hallgatni, a Kis kece lányom dallamára írt feldolgozás, amelyben a nordikus szerelmi mélabú szépen harmonizál az eredeti dal hol lassú, hol kicsit gyorsabb zengzeteivel.

Az izlandi szöveg Hildigunnur Halldórsdóttir szerzeménye (a hölgy egyébként az Izlandi Szimfonikus Zenekar tagja):

Fann ég á fjalli fallega steina.
Faldi þá alla, vildi þeim leyna.
Huldi þar í hellisskúta heillasteina,
alla mína unaðslegu óskasteina.

Langt er nú síðan leit ég þá steina.
Lengur ei man ég óskina neina
er þeir skyldu uppfylla um ævidaga.
Ekki frá því skýrir þessi litla saga.

Gersemar mínar græt ég ei lengur,
geti þær fundið telpa’ eða drengur,
silfurskæra kristalla með grænu’ og gráu,
gullna roðasteina rennda fjólubláu.

Ez pedig a magyar fordítás, már amennyire sikerült:

Kövekre leltem hegyeknek ormán,
Felkaptam őket, rejteni vágyván.
Pokolmélyi tárnába levittem őket,
Vágyaimat beleszőni mind a kőbe.

Régóta jártam köveknek nyomán,
Nincs kire vágynék esztendők jármán,
Találja meg mindenki a maga útját,
Felejtse el e kis dalnak minden búját.

Könnyem nem hullik esztendők óta,
Fiú vagy lányka szívem nem lakja,
Zöldesszürke, ezüstjátszó kristályfények,
Arany-vörös, vörös-bíbor ékkő-lelkek.

 

HOLDKOMP