Komor Zoltán: A sarokreszelék HR-picsa

A karriertanácsadó szerint hamar kapnék munkát, ha az állásinterjún én is kidobnám a cicit. Férfi vagyok, és fogalmam sincs, hogyan kell kidobni a cicit, de biztos ami biztos, a jövő heti állásinterjúra viszek magammal egy női mellett. Fekete táskában pihen a lábamnál, és miközben leendő munkáltatóim a motivációimmal kapcsolatban faggatnak, váratlanul előveszem, és kiteszem az asztalra.

No jó, nem igazi női mell. Én gyártottam bőrből és margarinból, de azért takaros kisgömböc lett. Hogy minél élethűbb legyen, a saját bőrömet használtam alapanyagként – voltaképp véresre reszeltem a lábamat a sarokreszelővel, mire volt már egy normális hámkupacom, amiből dolgozhattam. A bőrdarát aztán egy doboz margarinnal gyúrtam gömbbé – ettől nem csak szép kerekre hízott, de a vajtól élethű zsíros bőr érzetű lett a hámlabda, amit már csak gyufával kellett megégetnem egy ponton, hogy kialakítsam a perzseltdisznó-szagú barna bimbóudvart.

Leendő feletteseim most tátott szájjal nézik a bőrgolyót, amely margarin-foltokat izzad az asztalra – egy kicsit megbököm, hogy lássák mozogni, a hatás pedig nem marad el: az öltönyös figurák jólesően izzadni kezdenek, a szemük kigúvad, és rögtön megkapom az állást. Elégedetten terelem vissza a táskába a szövetgöböt, és eldöntöm, hogy ezentúl mindenhová magammal viszem a cickóm.

A meló maga elég pocsék. Telefonos ügynöki munka – de már a második héten fizetésemelést kapok, pedig igen rosszul teljesítek. Körülbelül ekkor környékez meg a főnök – miközben telefonálok, azon kapom, hogy a mellemet csipkedi. Először odagurulok a székemmel, és bevágom az asztal sarkán pihenő bőrlabdát a fiókba – azért mindent én sem engedek –, de végül hagyom, had élje ki magát a vén kéjenc, talán ez újabb fizetésemeléssel jár majd. És nem tévedek – sőt, hónap végén megválasztanak a hónap dolgozójának. Ki is ragasztják az irodában a fotómat. Azaz egy fotót a cickómról, de nem bánkódom emiatt. Viszont tudom, nem sokáig éri be a főnököm egy kis mell-tapival – felhívom a karrier tanácsadót, aki szerint a jó beosztott rugalmas és dinamikus, terhelhető, kitartó és elkötelezett ember és odaadja a picsáját a főnökének. Ettől beindulhat a karrierem, búgja lágy hangon, én meg biccentek. Már csak arra kell rájönnöm, hogyan gyártsak picsát a lábreszelékemből. Véresre reszelem a sarkam, de csak egy kis kupac hámport sikerül lekaparnom lüktető talpamról, ami még a mell-hozzávaló elvesztését sem heverte ki. Eldöntöm, begyúrom a seggbe a sarokreszelék-csöcsöt is – csak nem fogja hiányolni, ha már ott lesz helyette egy egész picsa. Három napon át dolgozom, erjesztem a bőrlabdát, kenem rá a vajat és gyúrom formára, de picsa helyett véletlenül egy karriertanácsadót gyártok. Ez a karriertanácsadó nem éppen egy vidám figura. Voltaképp egy nyöszörgő bőrgolyó-lény, ami csak távolabbról emlékeztet bármi emberire. Nem arról van szó, hogy nem rendelkezik komplex HR tapasztalattal, de folyton csak a sejtelhalás miatt sikongat: azt mondja, érzi, hogy egyenként pusztulnak el golyó-testében a bőrsejtek, a halott sejtek pedig hidegen égetik belülről, és nem tapasztalt még ennél nagyobb szintű fájdalmat – állítása szerint minden pillanat agónia a számára, és könyörög, hogy csapjam agyon egy lexikonnal. De nincs időm agyonlapítani, és újra formálni a bőrgyurmát, mert rám csörög a főnököm, hogy meghívna egy teára az otthonában, s ott kényelmesen beszélgethetünk az előléptetésemről. Felkapom hát a hám-torzszülöttet, és csak reménykedni tudok, hogy a főnök nem tud majd megkülönböztetni egy HR-est egy picsától.

Ülünk a főnök pazarul berendezett nappalijában, teázgatunk, de aztán hamar előkerül a pezsgő, és a vén kujon rátér a témára: ecseteli, hogy már csak egy hajszál választ el az előléptetéstől, már csak arról kéne meggyőznöm őt, mennyire vagyok bevállalós. Nem gondolkozom hát, kiteszem az asztalra a bőr-gyurma HR-picsát. A hámgolyó-lény vajat nyáladzva pillant rá a fickóra, alig érthető szavak potyognak a szájából, a tekintetén látom, hogy teljesen megbomlott az elméje a fájdalomtól. Olyanokat nyekeg, hogy: – Láttam mi él a fájdalom mögött. Kiszakított gégékből emelt trónján ül és porc-kürtjét fújja. Csecsemő-arcú sakálok pihennek a lábánál, ujjcsontjaival a legyek gyöngyszőrét fésüli. Szeme merő sebrángás, szájsarkában gyülemlik az elkárhozott lelkek kocsonyazsírja. Ó jaj, eltévedünk mind gigászi kapillárisában! Füst! Nyirok! Magzatvíz-tóban fekete kötelek, rácsok forognak…

A főnökömet alaposan meglepi merészségem, de láthatóan tetszik neki, amit lát. Vélhetően nem találkozott még őrültebb picsával. Felkapja hát a nyöszörgő golyóbist, és felcaplat vele egyenest a hálószobába. Másnap pedig enyém az előléptetés. Néha persze hallom, hogy összesúgnak mögöttem a férfimosdóban a munkatársak. Törtető kurva, kegyenc picsa, ilyeneket mondanak. Erre nem tudom, mit felelhetnék. Szerintem csak minőségi döntést hoztam a saját jövőm alakítása szempontjából. Szerintem a hivatás kulcsszava az önismeretből fakadó személyes vízió, a lelkesedéssel végzett mindennapi tevékenységek sora. Szerintem még pár év, és megérek rá, hogy magam legyek a karriertanácsadó. Fiatal pályakezdőknek tanítom majd meg a sarokreszelés, a vajszobrászat és a kozmikus rettenettől megbomlott bőrpicsa gyártásának titkát.

HOLDKOMP