Kurva rég keltünk Jazzre!
Hát itt az ideje Antonio Carlos Jobimot hallgatnotok!
Szeretek lassú zenére (nem) felkelni. 1970-ben vették fel és annyiban lóg ki a jazzreggelis gyűjteményünkből, hogy van benne egy ízes bossa nova vonal, amit nem lehet nem szeretni. Úgy harmonizál az ablakon reggel bekúszó napsugarakkal és a meleggel, mint a vaj a friss kenyérrel.
Tom Jobimot nem olyan rég ismertem meg, ezért álságos dolog lenne felolvasni róla a wikipédia cikket. Inkább szeretném, ha ti is felfedeznétek magatoknak ennek a riói zseninek a munkásságát és tempós-brazilos szinkópákkal kezdenétek ezt a fasza kis reggelt.
A tizennégy perc környékén elhagzó Brazilra a film óta bármikor el tudok audioélvezni, de azt hiszem ezzel nagyjából mindenki így van, aki Gilliam mesterművét, a Brazil kafkai rémálmát minden kibaszott nap átéli a munkahelyén.
De addig még van negyven percünk, hallgassuk meg!!!
Post Comment
You must be logged in to post a comment.