Kutya egy világ ez
Nem tudod, mit kezdj magaddal péntek este? Hallgasd meg, ahogy Mike Patton olaszkodik.
Patton a Faith No More énekeseként lett világhírű, de legalább ilyen érdekesek voltak a különböző projektjei is – bár igaz, nem sok minden üti mondjuk az Angel Dustot, azon kevés albumok egyikét, amelyen egyetlen rossz szám sincs (ilyen még szerintem az Opethtől a Blackwater Park vagy a Metallicától a Master of Puppets). Eközben rendszerint hülyén viselkedett, néha pukkasztott egy kis polgárt is, ivott egy kis húgyot, ilyesmi, semmi olyan, ami ne férne bele egy átlagos péntek estébe a Derby presszóban, csakhogy közben állati módon tudott énekelni. Miután a zenei ízlése enyhén szólva is eklektikus, ezt különböző formációkban és különböző sikerrel tette, a Fantomast például nem is értem, ki képes huzamosabb ideig elviselni, de ehhez olyan figurákat sikerült maga mellé állítania, mint mondjuk Dave Lombardo, aki a Testamentben és a Slayerben is dobolt. Az egyik közös produkciójuk az, hogy ott állnak a színpadon, Lombardo egyszeriben elkezd csörömpölni, Patton meg visít, aztán hirtelen abbahagyják. Pontosan olyan, mint ahogy hangzik, de kíméletesen nem linkelem be nektek, legyen elég annyi, hogy pont olyan, mint a hétfő reggelem megzenésítve, és ugyanúgy nem értem azt sem, hogy ott mi történik, mint ahogy általában a hétfő reggeleket sem szoktam. Ehhez képest az már nem is meglepő, hogy 2010-ben, amikor rátört az unalom, a saját underground kiadójával nyélbe ütött egy új lemezt, amelyen olasz popslágereket énekel olaszul az ötvenes-hatvanas évekből.
Miért, megteheti, nem?
A felvétel 2011-ben készült Chilében, van nagyzenekar, lenyalt haj, öltöny, minden. Jó éjszakát!
