Leánykonyha – karfiolos izéke

Ilyenkor nyáron az ember nem mindig kívánja a nehéz, húsos ételeket, úgyhogy a csülök pékné módra helyett jöjjön egy igazi könnyű kis nyári zöldséges ebédnekvaló.

Ehhez először is végy egy kisebb maradék csülköt! (A pékné elhagyható.) Nekem sajnos nincs maradék csülköm, sőt, semmilyen csülköm sincs, így kénytelen vagyok csirkemellet használni. Az eredeti recept legalábbis csirkemellet ír. Újabban már az sincs itthon – tényleg igyekszem minimál háztartást vinni – és ilyen melegben boltba se mászkálok, tehát marad a bacon, amit a fagyasztóból szoktam előhalászni némi jégkrém társaságában. (Utóbbi egyáltalán nem passzol a tervezett egytálételhez, így mindenképp külön fogyasztom, szigorúan ebéd előtt, mert vigyáznom kell az alakomra.)

Akkor kezdjük tehát elölről: halássz ki békönt a fagyasztóból, vagy keress valami füstöltsonka- vagy szalonnafélét, amit majd jól felkockázol. (Bátrabbak virslivel is csinálhatják, azt elég felkarikázni.) Végy egy kis fej hagymát, mert valamitől fingani is kell, és szintén aprózd fel. Ezzel a kettővel indul az alapozás: vajon vagy bármilyen zsiradékon szépen össze lehet őket dinsztelni. Aki már ennyit se tud elképzelni, mert kiégett az agya a hőségben, annak mutatom (de kb. háromszoros mennyiséget gondoljatok ide):

Ha kész, akkor jöhet rá a szósznak való: sajtok és tejszín minden mennyiségben. Amikor épp nem vagyok proli, jobb minőségű sajtokat veszek és a szalonnás-hagymás alapra téve (főző)tejszínben szépen felolvasztom. Sózni nem kell, a sajt és a szalonna úgyis elég sós, de egy kis csili és bors jöhet. Ha szeretitek a szerecsendiót, az is.

Általában viszont proli vagyok és a maradék sajtokat mentem a penészedéstől/kidobástól: mindent, de tényleg mindent beleteszek, amit otthon találok, legyen szó összeszáradt cheddarról, trappistáról, téliszalámis háromszögsajtról, vagy dobozos sajtkrémről. Egyszer még csípős paprikás tömlős sajtot is próbáltam, és – csodák-csodája – életben maradtam!

Csokis kockasajttal, kéksajtokkal, camembert-rel viszont nem operálok, úgy érzem, ezek túlságosan erős ízűek, utóbbit amúgy is utálom. Kísérletezőbb kedvűek azért próbálkozzanak, hátha. Szintén nem készítettem még Boursinnel, ez egy fokhagymás francia krémsajt, amiből korlátlan mennyiséget be tudok tolni magában, kiskanállal, itt tehát sosincs maradék, és amúgy is kár lenne elrontani bármi mással. (Egyszer terveztem Boursin-maratont, de a megvalósításig még nem jutottam el. Tulajdonképpen reménykedem, hogy meggyűlölöm.)

A lényeg, hogy a sajtszószból nagyon sokat kell csinálni, mert ez az egész kaja értelme, a többi gyakorlatilag egyfajta semleges hordozóanyag.

A hordozórésznek két összetevője van: a karfiol és a sárgarépa. Külön szoktam őket megfőzni, mert van egy olyan érzésem, hogy nem egyszerre készülnek el, de ez hülyeség, pláne, hogy nincs pontosan definiálva, mi a kész, mert nem kell puhára főzni, a végén úgyis összesütöm az egészet. A karfiol (csak hófehérrel próbáltam, lilával még nem találkoztam, zöld fraktálokat nem eszem, a sárgát meg bizarrnak érzem – ezzel egyébként követem a család karfiol-alt right vonalát: a karfiol színe fehér, és előbb mindig megfőzzük, max. utána sütjük) főzővízébe dobok pár babérlevelet – nem tudom, ennek mi értelme, de nagyanyám is csinálta – ez egyfajta hagyományőrzés, mint a kenyérszegés előtt a három kereszt. Ja, és só, az is kell bele. A karfioltól az egész lakásban érdekes fingszag lesz, de ez tulajdonképpen csak megelőzi a valódi fingszagot, ami majd az elfogyasztása után keletkezik hamarosan és aminek a karfiol mellett a hagyma adja meg a bukéját.

A főzővízből kivéve egy kivajazott jénaiban ízlésesen elrendezem a karfiolrózsákat (egész pici darabokra szedem) és a sárgarépa karikákat, majd az egészet leborítom a hagymás-szalonnás sajtszósszal. Mehet a sütőbe melegedni 15-20 percre. Az egész procedúra max. 1 óra a feldarabolástól a sütésig, és nagyon jó túlélőkaja. Nyaranta rendszeres része a nem túl széles repertoáromnak, csak ajánlani tudom!