Lidércnyomás

A lidércekhez rengeteg hiedelem kapcsolódik Magyarországon, olyan sok, hogy – annak ellenére, hogy az a cikk címe, ami – egyszer majd külön fogok foglalkozni velük. Eleve macerás őket létrehozni, a folyamat során többször is el tudsz kárhozni, megbasz a rézfaszú bagoly, elvisz az ördög, ha lebuksz, a szomszéd a fejedbe állít egy vasvillát, szóval még hülyébb ötlet lidércet nevelni, mint lucaszékét ácsolni, amiben egyébként sosem láttam a befektetett energia megtérülését, mert a legjobb, ami történhet tőle, az az, hogy még az utcán széttép egy falkányi megvadult vénasszony.

De mindegy is, inkább foglalkozzunk a lidércekkel. A lidércek nyomnak, hasonlóan ahhoz, ahogy a boszorkányok meg basznak (egyébként a boszorkány szó tényleg erre vezethető vissza, és ezt is jelenti: átvitt értelemben baszogatnak, egyébként meg ténylegesen rátelepszenek az emberre, nyomják). Ezt csinálja a lidérc is, gyakran a boszorkány szolgájaként. Ezeket a jószágokat az óangol maere néven ismeri; a maere vagy mara szokása szerint besettenkedik az ember hálószobájába, és rátelepszik a mellkasára. Egy norvég legenda szerint még az is lehetséges, hogy a sikító pánikrohamon túl is gondokat okozzanak: a Heimskringlában olvasható egy történet, amelyben Vanlandi király felesége egy lidérccel öleti meg a férjét. A király érthető módon nem örül, amikor a lidérc ráhuppan a lábaira, tekintve, hogy el is törnek, de akkor még kevésbé lesz boldog, amikor a dög a fejét veszi célba, és megöli álmában. Vagy hát nem álmában, mert valószínűleg Vanlandi már felébredt arra a szokatlan élményre, hogy eltörtek a lábai.

A lidérc a kulcslyukon oson be a szobába – erre még sosem gondoltam, de lehetséges, hogy többek között ennek köszönhető, hogy a kulcslyukat egy kis lapocskával szokás lefedni, a fene tudja. Használhat még, ha az ágyad mellé készíted a cipődet, de úgy, hogy a cipőfűző feléd mutasson, ezt valamiért nem szeretik, de ha megkérsz valakit, hogy dugaszolja be a kulcslyukat, amikor épp besettenkedik a dög, az is hatásos lehet. Kalmárlelkűek megpróbálhatják azt is, hogy ajándékot kínálnak a lidércnek, aki általában gyönyörű nő alakjában jelenik meg, csak arra kell ügyelni, hogy az átadást másnapra időzítsék, akkor már fel lehet készülni a látogatásra. Mondjuk úriember nem zár nőket a kulcslyukba, ha egyszer ajándékot ígért nekik, de ez most részletkérdés. Ehhez persze hozzá tartozik az is, hogy úrinők meg nem zúzzák szét az ember fejét álmában, na.

Alvási paralízis

Manapság nem lidérceknek, hanem egy igazán undorító kórságnak szokták tulajdonítani a lidércnyomást: az alvási paralízisnek. Az nem ismert, hogy a népesség hány százalékát érinti a dolog, de becslések szerint akár minden ötödik ember is megtapasztalhatja élete során a lidércnyomás élményét: ez az, amikor tudatodnál vagy, de nem tudsz megmoccanni sem, nem tudsz kiáltani, adott esetben úgy érzed, hogy valaki más is van a szobában, és fojtogat. Nem tűnik túl vidám dolognak. Az áldozatok valamilyen gonosz jelenlétről számoltak be a szobában, amely vagy a mellükre telepedett, vagy – ahogy fogalmaztak – ütlegelte vagy fojtogatta őket, és az álom és az ébrenlét határán többen meg voltak győződve arról, hogy ténylegesen valamilyen pokolbéli hatalom tört rájuk. A bónusz az, hogy még mindig nem találtak gyógymódot erre a jelenségre – gondolom, az altatók sem használnak nagyon, ha pont Freddy Kruegertől parázol. A tudományos magyarázat a dologra az alvás közben leesett vérnyomás, de az is okozhatja, hogy a REM-fázis során a vázizmok is “elalszanak”. Akkor van baj, ha hamarabb ébredsz fel, mint a tested.

Dark presence

Igen ám, de miért tapasztalják sokan azt, hogy valamilyen gonosz erő van jelen a szobában, amikor átélik a jelenséget? Tudom, hogy az előbb az emberiség ötödéről írtam, de egy másik felmérés szerint akár az emberek hatvan százaléka is átélt már alvási paralízist, igaz, arról nincsen szó, hogy mindenki démoni erőket észlelt volna a kredenc mellett ezalatt. Itt jönnek a képbe az árnyemberek, avagy, ahogy angol nyelvterületen emlegetik őket, a shadow people. Nem csak emberek lehetnek egyébként, hanem macskák meg sirályhojszák meg nyárfapohókok is, de valószínűleg senki nem venné észre, ha éjszaka egy árnyék-nyárfapohók figyelné őt. A sirályhojszát már inkább, mert mindent összekenne csipkebogyószósszal, meg összeköpködne az olajos hányásával. Inkább maradnék a kalapos, két és fél méter magas koromfekete szellemnél, köszi.

Az árnyemberek témakörét egy 2001-es amerikai rádióműsor hozta be a köztudatba, egy beszélgetős műsorban tértek ki arra a jelek szerint egészen hétköznapi élményre, hogy egy két és fél-három méter magas árnyék kísérgeti meg zaklatja az embert, olykor vörös, világító szemekkel, általában kalapban vagy kámzsában. Azóta a jelenséget sokan és sokféleképpen próbálták magyarázni, az időutazó-elmélettől kezdve a démonokon át a szellemekig, de van, aki földönkívüliekre gyanakszik. A földhözragadtabb elméletek szerint az alvási paralízis áll az ügy hátterében, ez kapcsolhat be valami félelemérzetet és idegen jelenlét-érzetet, már ha van ilyen szó, de érdekes módon a metamfetaminfüggők gyakran panaszkodnak arra, hogy élőnek érzékelt árnyékok figyelik őket. A neurológusok szerint a REM-ciklusban olyan intenzíven tüzelnek a neuronok, hogy nem csoda, ha az álom a valóságosnál is valóságosabbnak tűnik – ilyenkor épp az történhet, amiről az előbb volt szó: az ember teste még alszik, de az agyát elöntik az álom impulzusai, és egy másik jelenlétet konstituál a szobában, hasonlóan ahhoz, ahogy egy skizofréniás beteg tenné.

Az árnyemberekkel számos weboldal foglalkozik, van, amelyik komolyan veszi őket, van, amelyik tudományos magyarázatot próbál találni a jelenségre. Készült egy olyan oldal is, ahová a felhasználók a saját élményeiket küldhetik be – több százan jelezték, hogy életük során egy vagy több alkalommal találkoztak a fekete figurával. Jó hír, hogy néha csapatostul jelennek meg, kicsit furcsa, hogy gyakran kalapban, mindenesetre a beszámolók nem értenek egyet abban, hogy pontosan miről is van szó: van, aki rosszindulatúnak vélte őket, mások simán csak valami eltévedt időutazó-ufó-satöbbi turistának, aki bekolbászolt a földi dimenziókba, és valószínűleg udvariasságból kalapot is vett a kalandhoz, ha már.

Mindenesetre lefekvés előtt töltsön el benneteket az a megnyugtató tudat, hogy lehet, hogy egy két-három méter magas, koromfekete, démoni szemű, kalapos fickó (?!) figyeli, ahogy álmotokban telefingjátok a dunyhát. Én szóltam.

Szép álmokat!

HOLDKOMP