Májusi eső aranyat ér
Valamikor földrajzórán a tanárnő magyarázta nekünk, hogy a trópusokon minden nap délután szakadni kezd az eső.
Azt már nem tette hozzá, hogy estére pedig úgy lehűl a levegő, hogy bekapcsolhatod a fűtést, és így is csak harmadnapra száradnak meg a ruháid.
Hogy a HAARP-nak van-e ehhez köze vagy pedig mi csesztünk el valamit – lófaszt -, azt egyelőre nem lehet tudni, viszont így egy kicsit mozgalmasabbá vált a hétvégém.
Történt ugyanis, hogy visszatértem a vendéglátásba, és bár remekül éreztem magam, de az már kicsit kevésbé volt bajos része a dolognak, amikor a szakadó eső miatt futva kellett menteni az üléspárnákat, szalvétákat, és minden egyéb kis kacatot. A vendégek megoldották, ők simán beemeltek két nagy asztalt meg a hozzájuk tartozó padokat a tornác alá, oszt ott vigyorgott nagy boldogan tizennégy darab német. Meg is itták a söreiket, rendeltek egy kis pálinkát, majd – fizetés és bőséges borravaló hagyása után – felfújták a gumicsónakot, és eleveztek boldogabb (és szárazabb) vidékekre.
Faszombamá’.
