Miért éppen a Lajka? Episode Q2
A Leica nagy kedvencünk, volt már róla több írásunk is. Nem is rendes sznob, aki nem rajong érte.
Kalandozni ment vele vau a hegyekbe, meg is lepődött az m43 formátum használhatóságán.
A D-Lux Typ. 109 apró, kompakt, mindent tud amit csak utazgatáshoz a hétköznapokban kell. El is lopta a lányom, mert a kölykök már csak ilyen lopósak.
Egyébként még mindig 1000 dollár körül kérnek érte, de továbbra is ajánlott helyette a Panasonic LX100, ami ugyanaz, fele ár alatt, nagyon jó kis gép. Semmiben nem különbözik jóformán hardver szinten, kevesebb támogatás és szoftver jár hozzá. Meg nincs rajta a Csodás Piros Pötty, ami miatt szeretjük elperzselni az anyagi erőforrásainkat.
A Leica új kis üdvöskéje a Q2, az a Q széria értelemszerű folytatása. Az objektívre ha rápillant bárki, olyat olvas, ami egyáltalán nem általános f1,7/28mm. Ez gyakorlatilag pont az, amivel bármilyen körülmények között remek képeket készíthet bárki, legyen gyerek, felnőtt, utazó.
Aki szereti a kukucskálós megoldásokat, nem csak a hátlapon nézegetni az egyébként hatalmas kijelzőt, az M rangefinder is egy kellék.
A Leica megszokott letisztultságát kapja bárki, aki hajlandó kifizetni az árcédulán látható közel ötezer dollárt, de ettől nem kell azért seggre esni, a világ normálisabbik felén ez nem sok még egy ilyen kompaktnak számító kameráért sem.
47 megapixeles a szenzor, azaz szép nagy méretű fájlokat kell tárolni, gatyát felkötni, amikor a gyors memóriakártyák árait elkezdjük hozzá nézegetni.
Manuális, automata fókusz, stabilizált lencse, gyakorlatilag nem lehet vele hibázni ha valaki szeret fotózni.
Ami még érdekes lehet, az az IP52 csepp- és porállóság, azaz sportoláshoz, természetjáráshoz, tengerparti majomkodáshoz kifejezetten alkalmassá teszi, nem kell beszarni ha csepeg az eső, hull a hó, a kis Lajka szépen tenni fogja a dolgát.
Ha nem lenne már két Leica kameránk, azt mondanám, hogy otthonra is kéne, de egyelőre lencsékre gyűjtök a meglévőhöz.
