Mit csináljunk egy kacsával?
Az atombombát kivéve, persze.
Ha már van kacsánk, vagy fel kell öltöztetnünk mókás jelmezekbe, vagy meg kell sütnünk. Ha csak combot és mellet vettünk, inkább süssük meg, mert ha ezeket öltöztetjük fel, a végén még hülyének néznek. Nem is én lennék én, ha nem bonyolítanám még az alapvetően halál egyszerű kacsasütést is, de az valamennyire vigasztal, hogy egy csomó minden kell hozzá, többek között sör és bor is.
Oké, a sörrel hazudtam, valójában a főzéshez csak bor kell, abból sem mindegy, milyen, de a gondolati struktúra kialakításához nem árt néhány sör és némi csendes elmélkedés. Utána bele kell kóstolni a borba is Floyd mester egészségére, meg hát amúgy sem árt tudni, mit locsolsz a kajára, de kacsát sütni tényleg nem egy nagy varázslat.
Először is kell hozzá kacsa, jelen esetben két comb és két mell, de lehet egész dögöt is sütni, akkor nyilván nem próbálom meg körbepirítani, de ilyenkor azért megéri. Minimális olajon, jobb esetben kacsazsíron felteszem egy serpenyőben, bőrrel lefelé a kacsát, ha vastag a zsírja, beirdalva, ha nem annyira, akkor csak úgy. Sütés előtt fél órával besózom a bőrt, meg meg is borsozom, ha már ott vagyok, a pirítás végeztével pedig meglocsolom önmagával, és majorannával meg kakukkfűvel fűszerezem. Jöhet a római tál, ennek is kell egy fél óra, amíg megszívja magát vízzel, ebbe mehet egy feldarabolt hagyma, egy marék aszalt szilva, egy birsalma felkockázva, meg néhány gerezd fokhagyma, de igazából elvisel egy egész fejet is. A legjobb, ha nem szeded le a héját, akkor önmagában puhára párolódik, ha lenne időm, ilyen sült fokhagymát kevernék a krumplihoz is – de a franc akar vele szórakozni.
Hanem azért a krumplit sem hagyjuk békén: míg fő a vöröskáposzta, jobb esetben balzsamecettel, de anélkül is jó, megfőzhetjük azt is, ha van maradék sült tök, azzal együtt egy kiváló krumplipüré készülhet belőle, és ha már megadjuk a módját, még nem fagyott el a zsálya, így egy jó kis chipset is lehet hozzá készíteni – ezt sütőtökkérmleveshez szokták ajánlani, degyébként is jó, egyszerűen pár lemosott, leszárított levelet kell forró olivaolajban kisütni, mehet is a húsra vagy a krumplira, jelen esetben a krumplira. Nem mindenki van odáig a tökért, úgyhogy az végül külön sült, a ropogós zsálya viszont érdekessé tette a pürét, hiába a tökkel harmonizál az elmélet szerint.
Ugyan nem vagyok nagy híve a gyümölcs-hús kombinációknak, a kacsasütés esetében azért kivételt teszek: vagy alma, vagy birs kell mellé, de ha ünnep van, és hát csak egyszer van egy évben Szent Márton napja, illik valami extrával is készülni, pontosabban posírozott körtével vagy birskompóttal. A posírozott körte is egyszerű: simán fel kell szeletelni, bevágni némi nem túl rossz vörösborba egy kis mézzel és szegfűszeggel, és addig főzni, amíg nem veszi át a bor színét és ízét, de még nem pépes. A maradék fűszeres bort meg is lehet inni, de ha valakinek van türelme, mártást is készíthet belőle, ha besűríti, ez is jól mutat a kacsán (nagyon ambiciózus tervekkel mentem neki a dolognak, úgyhogy a körtét végül ki is hagytam, maradt gyümölcsnek a szilva és a birs, de ha valaki nagyon ősziesre akarja venni a figurát, még diót is dobálhat a kacsa mellé).
Pro tip: a kacsa szereti a sót, amellett, hogy jó alaposan le kell sózni a bőrét, nem árt, ha az egész darabot átdörzsöljük vele. A két említett fűszer mellett simán elfér a rozmaring is, sőt, ha valaki nem szereti a pürét, rozmaringos-fokhagymás tepsis krumplival is tálalhatja, igaz, ekkor már gyanúsan elmegyünk mediterrán irányba, ráadásul nem baj, ha friss rozmaringot használunk hozzá, de hát Szent Márton is római volt, biztos nem hányt volna bele a cipőnkbe, ha ilyet adunk neki. Az örök vitát tovább generálva én vörösbort kínálnék hozzá, leginkább pinot noirt, de ez nem kötelező: a kacsa pont az a homályzóna, ahol még akár a rozé is elképzelhető, sőt, sütöttem is már vele, de az egy kicsit más ízvilág volt, mindenesetre a szakértők tanácsai alapján arra jutottam, hogy le kell szarni, mit mivel szokás adni, és egyszerűen azt kell inni, ami otthon van.
