A Nagy Vörös Folt mélységei
Volt már szó a címben szereplő jelenségről nálunk, de az elmúlt napokban elég érdekes információk bukkantak fel ismét, szóval itt a következő cikk.
A Juno szonda már jó ideje megfigyeli a Jupiter bolygót, és júliusban igazán érdekes adatokat sikerült gyűjtenie. A folt kiterjedését eddig is viszonylag pontosan ismerték a megfigyelők. Az 1800-as évek közepétől már gyakori, és megbízható feljegyzések készültek a méretéről. A 19. században több mint kétszer akkora kiterjedésű volt, mint a Föld. A Voyager ’79-ben nagyjából kétszeres átmérőt mért a bolygónkhoz képest. A trend úgy látszik, hogy a zsugorodás, mert a szélességéből harmadával veszített, míg a magassága is egy nyolcaddal csökkent, mint a Voyager idejében. Szóval nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, az is lehet, hogy egyszer csak megszűnik a nevezetes anticiklon.
Azt azért mindenesetre érezhetjük, hogy mekkora méretekről beszélünk, egyszerűen elképzelni is nehéz egy ekkora vihart. Vau imádná, hogy a nyugodt pecáláshoz két Földnyi távolságot kell utaznia… Volt eddig egy megválaszolatlan kérdés is, ami izgalmakkal töltötte el a tudósokat. Mégpedig az, hogy vajon milyen mélyen hatol be a légkörbe a vihar gyökere? Nos, csekély 300 kilométerre nyúlik be az űr peremétől, le a fortyogó légkörbe. Hogyan sikerült ezt így megmérni, kérdem én. Hiszen az egyetlen pilóta aki képes lett volna oda behatolni, már rég halott.
Nos, a Juno fel van szerelve elég rendesen mindenféle olyan kütyüvel, amitől egy átlag techbuzi napokig merevedéssel járkál, ha csak rágondol. Egyrészt vannak a fedélzeten jó minőségű kamerák, a kis szonda át is ment néhány pillanatra absztrakt expresszionistába. Aztán van még egy MWR nevű mikrohullámon üzemelő radiométer, konkrétan ennek a segítségével sikerült megmérni a vihar mélységét. A magban mért hőmérsékletek egyébként megmagyarázzák, hogy miért ilyen intenzíz a vihar. Nagyon nagy a hőmérséklet különbség az alsó, és a felső rétegek között, ez tartja többek között mozgásban a rendszert.
A Juno nagyon érdekes pályán repül amúgy. Egy elég lapos íven tud elrepülni a Jupiter mellett, és ez lehetővé teszi, hogy nagyon közel juttassa a műszereit a zojjektumhoz. A legutóbbi -immáron nyolcadik, ha jól emlékszem- áthúzáskor sikerült kb szó szerint átrepülni a felhőkön, amik a világűr széléig nyúlnak. És itt meglepő felfedezésre bukkant a szorgos kis szonda. Meglepően nagy sugárzási adatokat rögzített a Jupiter Energetic Particle Detector Instrument nevű műszer. Hagyok időt. Igen, rövidítve JEDI, ugorjunk. A lényeg, hogy olyan helyen találtak egy újabb sugárzási zónát a műszerek, ahol egyáltalán nem várták a tudósok. Mint kiderült, az Io, és az Európa holdak felelősek az itt megjelent részecskék szállításáért. Ugyanis az ő légkörükben képződő, és kilökődő gázok érnek el a Jupiter légköréig, hogy a felső atmoszférában ionizálódjanak.
Más területeken is figyeltek már meg magas ion sűrűséget, és erős sugárzást. Az SRU-1 névre hallgató kamera néhol meglepően zajos képeket készített. Miután a mérnökök megesküdtek, hogy ez most nem az ő saruk, figyelmesebben megvizsgálták az elemzők a fotókat. Kiderült, hogy az extrém magas sugárzás okozza a képzajt, ilyet sajnos a mi bolygónkon is láttunk már. A csernobili katasztrófa során készült képek jelentős része sérült volt, most nagyon hasonló mintákat gyűjtött be a Juno.
Most olvasom, hogy pontosan mára (dec. 16) tervezték a kilencedik áthúzását a szondának. Drukkoljunk neki, hogy ismét érdekes információkkal térjen vissza!
