A horgászat és a szél

Amivel mindig, de tényleg mindig szopsz, az a szél.

Ha akarsz magadnak tenni egy szívességet, akkor ne menj nagy szélben pecázni. Ez tulajdonképpen majdnem minden szabadidős tevékenységre igaz, amit úgy csinálsz, hogy valahol ülsz, de itt hatványozottan. Sokat gondolkoztam egészen tegnapig, hogy mi az, ami igazán szopóvá tud tenni egy pecát és végül arra jutottam, hogy a szélnél nincs gecibb időjárási jelenség ilyen téren.

Voltam én már pecázni olyan mínuszban, hogy a Columbia csizmámnak eltört a talpa. Nem ehelyütt fogom elmagyarázni, hogy miért nem ajánlom az aszfalttúrázáson kívül nagyjából semmire a Columbiát, mint márkát, erre fogok szentelni egy külön posztot, a lényeg, hogy a lékből kivágott tömbökkel curlingeztünk unalmas óráinkban és az sem volt szar.

Voltam én már pecázni szakadó esőben. Olyanban, hogy csak kinéztél a sátorból és attól is eláztál. Szépen sorban kapáltam ki a pontyokat a vízből, olyan tempóban, hogy nem hittem el. A tacskóm minden egyes kurva kapásnál kirongyolt a sátorból, hogy szarrá ázzon, aztán visszarohant a sátorba, hogy bőrig áztasson. Az utolsó szett száraz ruháimat koptattam, amikor végül takarodót fújtam, de a horgászás szempontjából nem volt gond. Nagyon sok halat fogtam aznap, nagyjából két mázsányit. Éjszaka feladtam és eljöttem, mint kiderült szerencsémre, mert ez lett a vége:

Voltam én már pecázni hóban is. A hó vicces dolog, jellemzően nem a legnagyobb mínuszokban kapod, ezért leginkább csak feelinges, mint bosszantó. Az ember nyakig termoruhában mászkál és élvezi, ahogy a tökéletes csendben hullanak a pelyhek és szépen mindent belepnek. A legnagyobb kellemetlenséget az okozza, hogy le kell porolni a havat a botokról, vagy ha sétálunk, akkor vigyázni kell, hogy el ne csússzunk a parton.

Voltam én már pecázni kánikulában, csak hogy ki ne felejtsük az egyik legdurvábbat. A sátorban nem lehet megmaradni, árnyék általában pont ott nincs, ahol szükség lenne rá. A naptejjel nagyon kell vigyázni, mert egy konkrét halriasztó: ha megtapogatod a csalit, neadjisten az etetőanyagot naptejes kézzel, gyakorlatilag biztosan abbahagyhatod aznapra a pecát. Reggel hétre már elképzelhetetlen a hőség a sátorban, ami annak tükrében, hogy egész éjszaka húzod a pontyokat vagy a süllőket, esetleg szerencsés esetben a harácskat egészen borzalmas. Szerencsétlenebb esetben este még iddogálunk is.

Azonban minden, ismétlen minden tolerálható. A sekély vízben felgyülemlő alga, a kopogósra fagyott fonott zsinór, az elázott ruha, minden. Egy valami nem.

Az a geci szél.

Amennyire szeretem vitorlázáskor, annyira a fasz kivan vele pecázáskor. Szélben nem lehet rendesen belőni az úszót, szélben nem látod a fenekezőbotokon a kapást, szélben nem lehet rendesen dobni a pergetőcuccal és elfelejtheted a monofil zsinórt, mert annyira közvetetten érzékelsz mindent, ami a víz alatt történik, hogy arra nincsenek szavak. Szélben nem lehet célozni, mert viszi a damilt mindenfelé és szélben képtelenség a finom belazulásokat észrevenni, ami a biztos jele annak, hogy a ragadozó felvette a csalit.

Kell a szél, egy bizonyos pontig. Megkavarja picit a vizet és az átellenes partot csapkodja. Sok hidrodinamikai sületlenséget lehet hallani az “szél által átfújt halakkal” kapcsolatban, ami főleg annak a jelenségnek köszönhető, hogy a keletkező hullámok a “fújt” parton és közelében olyan áramlásokat képeznek, ami a mindenevő és növényevő halak táplálkozásának és rejtőzködésének is kedveznek, ezáltal a takarmányhalakat is odavonzzák.

Csökkenti a vízben a látótávolságot is, ami egyszerűen tökéletes. Pláne a felkavarodott vízben nagyon előnyös, a halak hihetetlen óvatlanok tudnak lenni.

Ilyenkor a ragadozók és a pontyok is vonulnak szél alá kajálni.

Ez jó, de egy ponton túl kurvára nem jó. Legyezni gyakorlatilag nem lehet szélben. Matchbottal egy bizonyos pontig értelmezhető a horgászás, aztán tökéletes kínszenvedéssé válik. Rakós bottal nem próbáltam, csak elképzelni tudom, hogy milyen lehet egy baszott hosszú és törékeny bottal finoman pecázni orkánban: kurva szar. Pergetni nem lehet normálisan kis csalikkal, nagyokkal meg ugye nem biztos, hogy érdemes hazai körülmények között. Multiorsóval tulajdonképpen értelmezhetetlen, mert nem tudod, hogy mikor ér vizet a csali. Vagy a dobástávolságot csökkented drasztikusan a dobófék feszesebbre állításával, vagy próbálod meghallani, hogy mikor ér a csali a vízbe. Nem fogod.

Feederbottal vagy bojlis cájggal még csakcsak tolerálható egy darabig, de úgy kell nekiállni a dobásnak, mint ha mesterlövészni indulnál: 80-90 méterre pontosan dobni csaknem lehetetlen. Etetni meg teljesen lehetetlen.

És ez még csak a technikai része. Átfagysz, kiszáradsz, utóbbitól fáj a fejed, kicserepesedik a szád és elgémberedik a kezed. Nem lehet hallani a másik szavát és tüzet sem lehet normálisan rakni melegedni. Ha elfogadtok egy jótanácsot és most akartok ismerkedni a horgászással: NE menjetek ki nagy szélben pecázni. Az élettől is el fog menni a kedvetek, nem csak a horgászástól.