Négyezer
A holdkompunk újabb mérföldkőhöz érkezett, a mai napon átlépte a poszt számláló a négyezres számot.
Mindazoknak, akik kezdettől fogva velünk tartottak és azoknak is, akik csak később csatlakoztak, rengeteg köszönettel tartozunk.
Sok szerző és kommentelő színesítette ezt a reklámmentes, nem szerkesztett blog formátumot, amit nem is nagyon sikerült a kezdetekben jól körülhatároltan definiálni, célkitűzésként a heti három-négy bejegyzésről beszélgettünk, szabadidőben ennyi bele is férhet – gondoltuk. A legelső posztból idézzük fel vau alapító atyánkat:
Szóval ez a Holdkomp blog. Vagy híroldal. Vagy kulturális magazin. Vagy underground, másodvonalbeli művészeti és tudományos hub. Vagy egy sima Vice koppintás. Esetleg egy Cinkbe öltött National Geographic. Szeretnénk, ha legalább olyan jól éreznétek magatokat itt, mint amennyi lelkesedéssel nekiindulunk ennek.
Háromnegyed millió oldalletöltésen vagyunk túl a saját domain-re költözés óta. Ez egyben ekkora felelősség is, mert valahol azt is jelenti, hogy legalább egy kitűzött célhoz közelítettünk: a komposztjainkat olvasva remélhetőleg voltak akik ugyanolyan jól érezték magukat mint ahogy a lelkesedés megmaradt.
Olvasóinkból lettek kommentelők, kommentelőinkből olvasók, megint mások pedig úgy érezték, hogy van mondanivalójuk, vannak történeteik a nagyvilágból és ezeket meg is írták.
A szerzőink száma mostanra három tucatnyi lett a kezdeti tétova lépések óta és erre végképp senki nem számított induláskor. Ami külön büszkeség, hogy még csak életkori vagy gender dominancia sem merült fel, a publikált tartalmakat egyáltalán nem befolyásolta tetszőleges szempontból bármiféle identitás vagy hovatartozás.
A Hold egy békés hely, a Manilius-kráter peremén ez így is marad.
Irány az ötezer poszt!