Bujkál bennem valami
Számba vettem az elmúlt időszakot és rájöttem, hogy immár nem csak egy lyuk van a konyhában a plafonon, hanem állandósulni látszik a tetőn lévő betörők kedvence rés – mit rés, ablak – is.
Sőt, egy hét után szembesültem vele, hogy a fólia, mint valami kalóz zászló lengedez a szélben.
De jelenleg nem tud érdekelni. Napos vasárnap délután ülök a kertben, előttem egy könyv, mellettem egy finom tea, fejemen egy nyávogó terrorista és minden szép. Leszámítva persze a hidegrázást, amit egy pléd sem tud csillapítani.
Nem számít, valószínűleg megmaradok.
Mindenesetre itt és most kívánnék a komp legénységének kellemes posztfordulót vagy, hogy a mákos fenébe kell ezt mondani, a holdon ugye ott vagyunk, szóval jöhetnek a csillagok.
De még mindig nem ez a lényeg, hanem az, hogy igenis fájjon. Legyen itt egy amolyan belső videó a buliról, hogyan is ünnepelünk mi, ne felejtsük el, hogy minden alapunk megvan az örömre, hiszen holnap megint hétfő, és bónuszként lehet találgatni, hogy ki kicsoda.
Ui: Aki fel mer kelteni, az a halál fia.
