Nem vagy egyedül

A Karácsony az ájtatosságról, a szeretetről szól és boldognak kell lenni. Hát egy nagy lófaszt.

Megszólnak, mert a házadat fenyőágakkal, gyertyákkal, csililngelő harangocskákkal díszíted fel, mert akkor csak díszlettervező vagy.
Megszólnak, ha a konyhában baszakodsz a süteményekkel, az ételekkel, amiket főzöl, a terített asztaloddal, mert hogy akkor csak szakácsnő vagy.
Ha a szeretteidnek futkosol ajándékokért és szeretnéd, hogy Karácsonykor örüljetek egymásnak és apró meglepetésekkel fejezed ki, hogy mit érzel irántuk, akkor konzumidióta vagy.
Ha a szegénykonyhán segédkezel, az öregek otthonában énekelsz karácsonyi énekeket és a pénzedet elajándékozod segélyekre, akkor csak egy pozőr vagy.

Semmi nem elég jó és semmi nem elég megfelelő senkinek, mert te bármit teszel, akkor se leszel elég – valaki mindig egy picit jobban fogja tudni, egy picit hitelesebben ünnepel, egy picit jobb képeket posztol instára, egy picit jobb nálad.

A Karácsony ünnepére sokmindent ráaggatnak, hogy NEKED milyennek kéne lenned.

Persze aztán az elvárások súlya alatt mindenki egy picit szarul érzi magát, amiért lelkiismeret-furdalás gyötri a kicsit ergyára sikerült csomagolás miatt, vagy az elbaszott sütemények, az ajándékok értéke, a családlátogatás előkészületei közben érzett szorongás és a többi, elvárások generálta baromságok miatt.

Riogatnak az öngyilkossággal is. Ki ne hallotta volna azt, hogy Karácsonykor ölik meg magukat az egyedülállók és a boldogtalanok? Semmilyen statisztika nem támasztja alá, hogy Karácsonykor több öngyilkosságot követnének el az emberek. Ami azt illeti, a tavaszi megújulás és a tavaszt övező várakozás sokkal rosszabb hatással van az emberekre, mert sokan úgy érzik, hogy “hátra maradtak”. Karácsonykor a rokonok és a barátok általában elégséges védőernyőt nyújtanak ahhoz, hogy az egyébként erre hajlamosak ne tegyenek semmi meggondolatlant és véglegest.

Anélkül, hogy hatalmas megfejtéseket nyújtanánk arra, hogy elkerüljük a feszültséget, próbáljuk meg nem teljes erőből próbálkozni. Ha nem próbálunk elérni semmilyen különleges élményt vagy tudatállapotot, hanem egyszerûen csak figyelünk kifelé, családtagjainkra, barátainkra, akár vadidegenekre kint az utcán és figyelünk magunkra, akkor a jelenre irányuló figyelem révén a körülöttünk lévő dolgokat, tapasztalásokat, élményeket teljesebben, intenzívebben átélhetjük, legyenek azok akár kellemesek, akár semlegesek vagy éppen kellemetlenek.