Nem volt bűn
Múlt héten úgy döntöttem, hogy életemben először elolvasom a Bűn és bűnhődést.
Gimiben magyar faktos lévén több kötelező olvasmányom volt. Ez nem okozott gondot, mert amúgy is minden szabad percemet olvasással töltöttem. A Háború és béke kétszer is megvolt. Na de a Bűn és bűnhődés, az nem ment. Elkezdtem, és olyan feszült voltam tőle, hogy leraktam, és nem voltam hajlandó elolvasni.
Aztán több, mint harminc évig nem is nagyon gondoltam, hogy kéne. Egészen múlt hétig, amikor arra a következtetésre jutottam, hogy talán ez is olyan, mint a körömpörkölt. Azt sem ettem 37 éves koromig.
Elkezdtem, és az elején egy kicsit értettem akkori önmagamat. Most ugyan nem idegesített, de azért kellett pár oldal, míg elkezdett beszippantani a történet.
Azért meg kell hagyni, hogy ez a nyelvezet szerintem még felnőtt fejjel sem sorolható az egyszerű kategóriába. De hogy egy 17 évestől ezek a gondolatok elég távol állnak, azt biztosra veszem. Rejtély, hogy miért kellett akkor olvasni. Van, ami csak kellő élettapasztalat mellett tudja megfogni az embert. Tudunk erre rengeteg példát, nem csak az irodalomból. Mostanában volt szerencsém olyan zenéket, filmeket hallgatni, nézni, amik nagyon sok gondolatot indítottak el bennem. Vannak ilyen szakaszok az életünkben, amikor jól esik a hétköznapi dolgokon túl egy kicsit másról is elgondolkodni. Nekem legalábbis voltak ilyenek, és változást hoztak, továbblendítettek.
Két könyv van, ami még rajta van a bakancslistámon, mert most úgy gondolom, már élvezni fogom. De az, hogy ezt csak most sikerült, nem volt bűn.
