Nyár van, vasárnap, ideje elnyalogatni egy heringet
Már a medvecukornál sejtettem, hogy a hollandok bármire képesek, ha kajáról van szó, a heringes fagyira viszont még én se számítottam.
Kevesen kedvelik annyira a halbefőttet – vagy ruszlit –, mint én, de bevallom, hogy az ecetes lében, hagyma- és répadarabok között úszkáló csillámló nyers halról sosem gondoltam volna, hogy bármilyen formában szerepelni fog majd egy fagyiban. Egyébként a hollandok is esznek valami ruszliszerűséget, csak ők még találtak hozzá egy plusz csavart: arrafelé a nyers halat a farkánál fogva fel kell emelni, hátravetni a fejünket, és beereszteni a pofánkba. Ahány ház, annyi szokás, én inkább maradnék a pirított rozskenyérnél, ha már halbefőttről van szó, de mindegy is. A ruszlinál egyébként a nyers hal-érzést csökkenti, hogy a savas környezetben azért mégsem marad tök nyers a hal, csak úgy kerül bele, de Robin Alting úgy érezte, hogy ez is egy ilyen buzis engedmény lehet, az igazi férfi bicskával és nyers heringgel eszi a fagyit, úgyhogy piacra is dobott egy ilyet rotterdami üzletében.
Azok szerint, akik kipróbálták, a fagyinak meglepő módon heringíze van, emellett hagymát, cukrot és tejszínt éreztek ki belőle, a halat erőteljesen szag alapján is felfedezték benne. Alting érezhette, hogy egy rendes gombóc ebből talán sok lenne, úgyhogy kisebb adagokban árulja – én kipróbálnám, sőt, egy egész családi programot is lehetne kerekíteni hozzá, apuka bálnafaszos sört iszik, anyuka bikaheréset, a gyerekek meg nyalják a heringet.
