HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

MetalheadOlvasnivalóZene

A 80-as évek rockja – mai (öregedő) füllel

Egy személyes vallomással kezdem: A 80-as évek rock zenéjén nőttem fel. Olyan bandákon, mint a Bon Jovi, White Lion, Cinderella, Tesla, Scorpions, Twisted Sisters, Tyketto, Europe, RATT, Poison, Mötley Crüe, Skid Row és hasonlók. De bevallom már elég rég hallgattam akkori kedvenceim zenéit. 

Ezért is lepődtem meg kissé, amikor a minap a YouTube feldobott egy „80’s Hair Metal” c. válogatást.

Ezt:

„Na” – mondom – „adjunk neki egy esélyt. Miként hallatszik kedvenc korom zenéje ennyi év távlatából?”

És meg kell, hogy mondjam, kellemesen csalódtam.
Bár volt pár olyan szám, amit ma már masszív nyálnak érzek (és talán már akkor se szerettem igazán), ám találtam olyan dalokat is, amelyek nagyon is kiállták az évek próbáját. Ma is épp úgy ütnek, mint anno. Ne véletlenül mondják, hogy „a rock örök és elpusztíthatatlan”. Csak jó zenét kell írni.

Ott van kezdésnek a WARRANT (Uncle Tom’s Cabin). Bevallom, annak idején nem túl sokra tartottam őket, mert a „Cherry Pie” album betette őket nálam egy dobozba. De ez a nóta, ami 1991 áprilisában jött ki először kislemezként (a Warrant 2. albumáról, a már említett Cherry Pie-ról) most kicsit megváltoztatta a véleményemet róluk. Sokkal keményebb, sokkal időtállóbb, mint sok más dal a válogatásban. Nem egy Sepultura, de ma is beleférne a zenei kínálatba.

Aztán ott a RATT (Rocking All The Time), akik nem tudnak hibázni. Ők annyira klasszikus banda, amennyire szinte minden daluk az. Ők is belenyúltak az örökkévalóságba, és a dalaik ma is időtállóak. (Na, jó – lehet, hogy a hangszerelés egy kicsit durvább lenne ma, de most ezt hagyjuk – ennyi belefér).

Aztán ott van a „One Cent” nevű banda (sose hallottam róluk, pedig nem vagyok nyeretlen kétéves a rock/metál irányzaton belül.) A zenéjük egy érett bluesos muzsika, olyan Whitesnake módra. Persze, azért, nem véletlen, hogy nem ők lettek híresek, hanem David Coverdale csapata. Minden estre ma is kellemes a fülnek, még ha van egy kis retro feelingje is a dolognak.

A Y&T száma félelmetesen hasonlít egy Bon Jovi (és KISS) nótára – nyilván véletlenül. Ám ha el tudod felejteni az eredetit (nekem nem ment), akkor akár élvezhető is lehet. (Hát igen, ez van, ha a kiadónak a pénz fontosabb, mint a zene).

Ám, az ezt követő Danger Danger és Poison szám, nem is beszélve a Mötley Crüe nótájáról már ismét meggyőz arról, hogy voltak, akik a 80-as években is tudtak zenélni és örökbecsűt alkotni, és leszarták a lemezgyári „revenue”-t. Korszaktól függetlenül. Ezek a számok ma is ütnek (lehet pont ezért, mert szartak minden másra).
Aztán ott a Skid Row (Rattlesnake Shake) ami ma pont úgy letaglóz, mint akkor tette, amikor kijött az album. Örök klasszikus. Vagy a Great White (Lady Red Light), akik szintén bizonyítottak az azóta eltelt időben is.

De, voltak meglepetések is. Ott van pl. a Strangeways – sosem hallottam róluk, de rájuk fogok keresni -, ez a nótájuk bejött és érdekes (bár határozottan 80-as évek ízzel teli). Az a tipikus „Eye of the Tiger” vonal, de nem rossz.

Na, mindegy, nem megyek végig az egész válogatáson (38 számról van szó!), mert tele van gyöngyszemekkel (lásd Cinderella – Somebody Save Me, vagy White Lion – Wait, de említhetnék a Whitesnake-tól a Dokken-ig, az L.A.Guns, Accept, Pantera, és Scorpions-on át sok más neves bandát). És, ha nincs kéznél egy Kashmir vagy Led Zeppelin lemez sem, akkor javaslom hallgasd meg a Blue Murder Valley of the Kings című számát. Az hozza a feelinget!

De nem is folytatom, hiszen a lemez (vagyis a YouTube válogatás) közel 2.5 óra hosszú, és tartalmaz csemegéket bőven, érdemes belehallatni.
Engem minden esetre megnyugtatott, hogy tudom mit kaphatok Tom Kiefertől és a Cinderellától, ők olyan biztosan hozzák az elvárható színvonalat, mint az AC/DC a négy-negyedet.

És, ha a 80-as évekre vágyom ismét, átélni az akkori élményeket, akkor ez a válogatás (mint nyilván még sok másik hasonló) segít előhozni az elfeledett élményeket. Bevallom jobb volt, mint vártam, köpjetek szembe, de én élveztem.

És külön jó érzés volt 20-30 évet visszarepülni az időben. abba a korba, amikor még ártatlanul és naivan hittünk abban, hogy 40 év múlva mi is éppúgy Európához tartozunk majd, mint Ausztria, annyit keresünk és olya jól élünk. Nos, nem. De a többi már történelem…

Na mindegy. A politikát leszarom, a zenét meg nem reklámozom, sőt nem is ajánlom senkinek…
Nekem, viszont bejött!
Ennyi.
\m/

HOLDKOMP