Csőmozi #107: A pók nyála – Web of the spider
Avagy eredeti címén Nella stretta morsa del ragno.
A figyelmes olvasó felkiált: de hiszen ilyen már volt! Csak hasonló, az Il nido del ragno a ’80-as évek popritmusában dolgozott fel émelyítő okkult pókos-konspiratív pszeudogiallót, mint hírt adtunk róla itt a rovatban majdnem pont egy éve. A pók szoros szorításában hasonló amerikanizált digó rémtörténet, bérbe vett magyar helyszínek helyett csak Poe nevét nyúlta le az otthon, olaszban forgatott önkannibalizálással pár évtizeddel korábban, a kor divatjának megfelelően Hammer-szerű szellemvasutas sztorihoz. Anthony M. Dawson, leánykori nevén Antonio Margheriti saját, 1964-as Castle of bloodját (Danza macabra, ez is igen eredeti) rimékelte ’71-ben, az egy Klaus Kinskin kívül szinte csak erős hazai mortadellából. Poe-hoz annyi köze van, mint mondjuk Fritz Langnak Scooterhez, mindketten németek, bár Edgar tényleg írt elég sokat sötét és pókhálós helyekről.
Ezzel együtt szemérmetlen márkanévlopás, ahogy a nyitó jelenetben a tébolyultan vicsorgó Klaus Kinski tép hálókat a nyálkás pincében támolyogva (a pók-kapcsolat kb. ennyi, ill. a helyszínnek köszönhetően még mindenki legyezgetni fog sűrűn az arca előtt). Mint kiderül, ő alakítja az Angliában turnézó híres amcsi rémtörténetírót, magát Poe-t, aki éppen egyik művét adja elő élőszóban egy pubra való lenyűgözött szőrnek a maga szuggesztív módján, majd a levert sakktáblák és kiborogatott poharak felett révedez a távolba a művész meg nem értettségén: ő nem holmi bohóc, mindig az igazat írta! Ahogy az lenni szokott, előkerül egy szkeptikus gentleman, aki nem hiszi, mire az író barátja, a pont kéznél lévő Mr. Blackwood fogadást ajánl, töltsön el a nagyszájű Mr. Foster egy éjszakát a család ősi fészkében, a… Blackwood-udvarházban.
A sztár gázsija eddig tarthatott, az éppen élénk nyáladzásba kezdő horrorfan Kinksit a végefőcím előtt kicsivel láthatja majd viszont, addig be kell érnie angolszász barkókkal ellátott mediterrán arcélekkel, már ami a férfiakat illeti, a nők idejétmúlt kosztümös Tiffany-gótikából léptek elő. Mégis milyen nők, kérdi a figyelmes horrorfan, eleinte nem sok, a kísérleti alany, amúgy újságíró Mr. Foster macskaugrasztásos jelenetekben veri le a seprűt, jön szembe magával a tükörben stb. Ezredszerre is el lehet tűnődni a rémisztőnek szánt díszlet végtelen otthonosságán, én pl. ilyen meghitt gót lomtárban szívesebben fordulnék meg nap mint nap, mint a minden undorítósága ellenére is banális mondén térben. Ja igen, tehát a nők, az első lélek, akivel a tévelygő éjféli vendég találkozik, a vastagon mázolt szőkeség, Elisabeth Blackwood. A festményről lelépett bűbáj kissé furcsán viselkedik, mindenáron a jövevény testmelegét akarja, aztán jön a féltékeny nővér, hugi, báty, ipa, az azon a rettenetes éjszakán borzadályos körülmények közt, mérgezett ginbe mártott pulykametsző ollóval lebelezett üknagymama régi szobatársának a sírásója és a többiek. A bizonytalan lételméleti státuszú Blackwoodok egy már parodisztikus, kevésbé tudományosan röhögtető jelenetben a kezdő Shakespeare modorában állítanak papírvágó kést egymás hátába, hogy a végén ki tudja hányszor kinyírt hullákkal legyen tele a szín.
Az egyik emlékezetesebb kívülálló, a pszichofantazmagorikus-fantomspektrális jelenségeket kutató Dr. Carmus bevallása szerint nem meghalt, csak „befejezte a megfigyeléseihez kevésbé előnyös állapotban létezést”. A népszerű videómegosztó Ismeretlen Vágójának hála az itt látható változat a tizenötször egymásra vett VHS-kópiák akaratlan found artját idézi, vagyis vicces, amikor középtájt a fő cselszövő némber a pár percig németre váltó hangsávon mondja szőrös mellű sameszának az addig jól hallhatóan utószinkronizált angol helyett, hogy „du bist ein Dummkopf”. A beteges vágyak gennyedt kárhozatának a förmedése némi meglepő reménysugárral amolyan popkult-Orfeusz lezárást hozna a végén, ha az égvilágon semmi meglepetést nem tartogató szabványgót horrorban ilyesmi megtörténne, a hihetetlen kretén „slusszpoént” a kovácsoltvas kapu pöckével mindenesetre csak nemtörődöm digó engedhette meg magának. Az újra előkerülő Edgar Allan sóhajt még egyet színpadiasan, ezt sem hiszi majd el senki. Ha ilyeneket írsz, Klaus, ne csodálkozz.
https://www.youtube.com/watch?v=U7WBBM_fbks
(A filmből nem emlékszem se denevérre, se pislogó tenyérre, de rajongók itt klikkolhatnak részletes nemzetközi borító- és posztergalériáért.)
