Oszlóban a norvég vagyon
Közel egy Magyarországnyi GDP-nek megfelelő értékvesztést könyvelhetett el a független norvég alap, miután a tőzsdék látványosan összeomlottak.
A hasonlók közül a világ legnagyobbjaként számon tartott vagyonkezelőnek 1,33 tri billió norvég koronát (kb. 124 milliárd* dollár) sikerült elfüstölnie, így a teljes értéke 1 tri billió dollár alá csökkent, most épp csak 930 milliárd USD és még nem látszik a lejtmenet vége.
*Összehasonlításképpen a legutóbbi magyar éves GDP adat 139 milliárd dollár volt.
A friss hírek szerint a befektetési portfólió nagyjából a hatodával, 16,2%-kal érhet jelenleg kevesebbet a tavaly év végi zárónál, ezzel szinte a teljes tavalyi növekedést sikerült ledarálni, ami nagyjából 20% körül alakult – köszönhetően a korábbi kedvező részvénypiaci trendeknek.
Ezzel közel egy időben a norvég központi bank bejelentette, hogy a tavaly októberben a lemondásáról döntő Yngve Slyngstad CEO helyére megvan a következő jelölt, akinek a kinevezéséről egy következő sajtótájékoztató alkalmával fognak beszámolni.
A távozását megelőzően Slyngstad-nak volt köszönhető, hogy 12 éven át stabilan gyors növekedési pályán tudta tartani a központi bank alá tartozó Norges Bank Investment Management által kezelt alapot. Főleg a norvég olaj- és gázipari befektetéseikből származó hatalmas bevételekből gyarapodhattak, emellett külföldi részvényekbe, kötvényekbe és persze az ingatlanpiacra is bevásárolták magukat.
Ez a csoda sem tarthatott örökké, az olajipar jelenleg épp az orosz-arab olajár háborútól zajos, hétről hétre zuhannak az árak és Norvégiában már a jelenlegi árakon sem éri meg folytatni a kitermelést.
Elemzők azzal is számolnak, hogy a felhalmozott eladhatatlan készletek miatt akár negatív olajárak is kialakulhatnak, azaz a termelők azért fognak tömegesen kényszerűen, jelentős veszteségek árán is szabadulni a kitermelt fosszilis energiahordozóktól, hogy a tárolásért, szállításért legalább ne kelljen fizetniük.
via Reuters – címlapon a norvég nemzeti bank épülete


