Szarul nézel ki? A természet mással jobban elbánt.

Aki reggelente elég merész ahhoz, hogy a tükörbe nézve szembesüljön a letagadhatatlan valósággal, a hialuronsavas arckrém és a micellás víz ellenére is időnként meg kell állapítsa, hogy a nap nem mindig indul simán.

Elég egy kevéske kialvatlanság, az előző esti vállalati parti vagy egy csapatépítés utáni másnapos (vagy aznapos) állapot és a szembesülés könnyen párosulhat szemlesütéssel:

Ma is de szarul nézek ki.

Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy ez talán nem cél nélkül való, a Természet Ősanya okkal teremtett sok mindent, ezek közül a szar akár ápol és eltakat.

Vegyük csak például a különböző állat- és növényfajokat, amelyeknek az egyedei a túlélés vagy az élelemszerzés céljából öltik fel azt a mimikrit, amit magunknak a legutolsó esetben sem kívánnánk.

Itt van rögtön a madárkakabéka (Theloderma asperum) Délkelet-Ázsiából.

Bird droppings are perfect for masquerade as they’re so common in the environment

Úgy néz ki, mint amire rápottyantottak vagy akár önmaga is lehetne a potyadék. Ragadozó legyen a talpán, amelyik hirtelen felindulásból rákívánna.

De ha szarakodásról van szó, a növények is kitesznek magukért, Dél-Afrika Cape tartományában őshonos a Ceratocaryum argenteum, ami megtévesztésig hasonlít az antilopgumókra.

Olyannyira, hogy a ganajtúró bogarak szépen el is kotorják miután kigurigázták magukat, sőt időnként bele is petéznek, de ez a legkevésbé sem zavarja abban, hogy később kicsírázzon és szárba is szökkenjen.

Ázsiában a rengeteg lepkefaj a hernyóktól a kifejlett példányokig azon versenyez, hogyan tudna minél inkább színre, formára, de adott esetben akár szagra is a lehető legjobban hasonlítani arra, ami a madarak csőrtől nézve túlsó végén kijön.

A fenti kulahernyó (Papilio xuthus) csak egy példája a remek álcának, de beszámoltak olyan példányokról is, amelyek képesek az egyenes formát is feladni azért, hogy önmagukat karikába hajlítva még kevésbé legyenek ennivalónak kinézők.

Lent pedig a Macrocilix maia kifejlett példánya látható, őkelme nem csak egy excrementumot képes eljátszani, hanem a kiterjesztett szárnyain az azon lakomázó két komplett légy is megfigyelhető, fej-tor-potroh és lábak. Ahogy kell.

A pókokról se feledkezzünk meg, itt van rögtön a Phrynarachne decipiens az önlefosódás bajnoka, az eredetileg hálófonalhoz kifejlődött mirigyeit képes arra használni, hogy hígan folyós trutymó látszatát keltse.

A másik fospók (Cyclosa ginnaga) sem éppen zabkása, a telerottyantottnak ható hálójával kettős céllal fondorlatoskodik, a kinézetével egyszerre tartja távol a madarakat és vonzza a legyeket. A gonosz tudósok kipróbálták, hogy amikor feketére festették, akkor a madarak könnyebben bezsákmányolták, tehát a választott színvilága is működik.

Ez a kakapók (Celaenia excavata) pedig az ízelt lábait úgy húzza a testéhez, hogy a megszokott, pókokra jellemző formavilágot olyanra alakítsa, amivel távol tartja az éhes madarakat, hogy aztán éjjelente a kedvenc elemózsiáját, a molyokat vadássza önfeledten.

A címlapos Phrynarachne rugosa megjelenése önmagáért beszél. Nem csak kellő távolságról, hanem egész közelről szemlélve is úgy néz ki, mint egy decensen rögös székletminta.

Ezek után tehát érdemes kétszer is átgondolni, hogy valójában mennyire is nézünk ki szarul. Tegyük hozzá, hogy ha esetleg mégis, akkor sem a tükör a hibás.

via Science Focus