Pók Ica és barátai

Az akarchnofóbia legjobb ellenszere a (sokk)terápia. De aki pár éve engem két méternél közelebb mert volna vonszolni egy pókokat rejtő, jól lezárt terráriumhoz, annak először csak megszaggatom a ruháját, de ha tovább erősködik, leharapom az orrát, aztán kitépem az összes haját, majd a karját is, hogy agyonverjem vele.

Ha valaki megkérdezné, mi az alapja ennek a félelemnek, racionálisan meg tudnám indokolni: baromi gyorsan és nesztelenül közlekednek, kiszámíthatatlanul mozognak, valamelyik még ugrani is tud, abnormisan sok a lábuk, amik ráadásul túl hosszúak is. A pókundorom odáig terjedt, hogy bármi hasonlótól szívszélhűdést kaptam, pl. szabályos pánikba estem, ha a konyhában a szemem sarkából egy paradicsomcsumát láttam leesve a szemetes mellé. Nem bírtam olyan tárgyakat sem kézbe fogni, amikre pókok voltak fényképezve (valamelyik nagyeszű zenekar kádban pihenő madárpókokkal díszítette a CD-jét, azóta igyekszem kiheverni az élményt). Állítólag ez a félelem ősi és DNS-be kódolt, kb. ahogy a macskák kígyóuborkás röpködése.

Elég beteg oreos édesség

Végül a Londoni Állatkert segített ki. Külön programjaik vannak a fóbiásoknak: 25 éve csinálják, kb. 6000 fő vett részt rajta és a meggyőző 90%-os sikerrátát hozzák. A végére, ha kézbe nem is tudja mindenki venni a nagyméretű pókokat, arra azért a többség képes lesz, hogy egy pohárral leborítsa, és a papírlapot alájuk csúsztatva kitessékelje őket a lakásból. A program 4 órás és csoportos hipnózist is tartalmaz, ami elég izgalmasan hangzik. Én csak filmes beszámolót láttam az egészről, de már ez is segített annyit, hogy picit megkedveljem PókIca rokonságát, vagy legalábbis ne meneküljek sikítva, a karjaimmal csapkodva az ellenkező irányba, illetve ne kapjam elő a mindig a kezem ügyében tartott hajlakkot a táskámból, ha látok egyet békésen napfürdőzni a szobában. (Ez a hajlakk dolog egyébként nekem nem vált be, kicsit talán jobban fésültek lesznek, és annyi. Igazából disznópörzsölőt kellett volna magamnál tartani erre a célra, az jobban illene a bájos személyiségemhez.)

Ha pókok laknak nálad, az általában azt jelenti, hogy egészségesen élhető, kellően párás a környezet, szóval alapvetően jó dolog. Nálam nagyon ritkán fordulnak elő, ebből is látszik, hogy a lakásomban nincsenek meg az élet alapvető feltételei. Egyedül a fürdőszobában szoktak felbukkanni, egyikükkel rendszeresen együtt zuhanyoztam: én a kádban, ő a mosdó szélén ücsörögve. Nem hiszem, hogy tisztaságmániás lett volna, inkább a szomjhaláltól próbált így menekülni. Akkor komolyan megsajnáltam és kitelepítettem az erkélyre.

Egy másik beteg virslis sósság

Még az űr sem teljesen pókmentes: Nefertiti, a barátainak csak Neffi, az ugrópóklány még 2012-ben látogatta meg a nemzetközi űrállomást, hogy megmutassa, milyen ügyesen vadászik súlytalanságban. Visszatérve a Földre volt egy kis gubanc: elszámította az ugrásait és fel is borult, de aztán sikeresen adaptálódott újra a gravitációhoz.

Mióta elfogadtam, hogy élhetünk egy bolygón, kedvenceim az ugrópókok lettek. Egyrészt mert rövid a lábuk és szép a szemük, másrészt mert van érzékük a divathoz: néha csinos vízcsöpp kalpagot hordanak, bár ezt inkább a fotósok erőltetik rájuk és ugrándozás közben könnyen elhagyják, továbbá némelyikük beépített ernyőt visel a seggén, hogy azt kibontva nyűgözze le az arra érdemes póklányokat.

Valójában csodás kis lények, ne öljétek meg őket, inkább fussatok el fejvesztve az ellenkező irányba!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!