Richard Parker

Edgar Allan Poe-t még Lovecraftnál is jobban szeretjük – legalábbis én. Nem csak a versei zseniálisak, hanem a novellái is, eleve, mennyire menő már, ha valaki amellett, hogy a világirodalom legjobb bizarr históriáit írja, ír még olyanokat is, hogy “sör-gyöngyök füzéren”, és annak ellenére, hogy nem volt egy kifejezetten daliás ember, nők tucatjait bolondítja meg a Lee Annácskával, akik egymást tiporják a Lee Annácska-szerepért – persze csak a költő halála után, mert akkor már nem mondhatta azt, hogy “gondolta a fene”.

Poe csak egyetlen regényt írt, azt is szégyenletesen régen olvastam, ez pedig az Arthur Gordon Pym volt. Mondanom se kell, itt ismét duplán megvettek kilóra: tengerészhistória is, Poe is, rossz nem lehet. Nem is rossz, sőt, zseniális, nem véletlen, hogy komolyan hatott Lovecraftra is az Őrület hegyeinél – ez főleg az Arthur Gordon Pym lidérces részeiből merít, és úgy gondolja tovább a történetet, de Melville-re és Vernére is komolyan hatott a könyv, annak ellenére, hogy az elbeszélések sikerén felbuzdult Poe a későbbiekben nem volt túl büszke a regényre. Abba most ne menjünk bele, hogy Edgar Allan mennyire szánta viccnek, paródiának, spirituális regénynek vagy bármi másnak a könyvet, nézzünk inkább egy érdekes esetet belőle.

Az Arthur Gordon Pym 1838-ban jelent meg, a kritikai visszhanggal már foglalkoztam – kapott hideget-meleget, az irodalmárok azóta is vitatkozhatnak rajta, hogy ez itt most mi. A történet lényege az, hogy Pym elbújik egy bálnavadászhajón, a legénység fellázad, beüt a szar, a hajó megsérül egy viharban, aki túlélte a lázadást, hajótörött lesz, éhezik-szomjazik, ez egy ilyen none-inclusive hajótörés. A tengerészek elejtenek egy teknőst, meg is eszik, de ez nem tart ki sokáig, így sorsot húznak, hogy melyiküket áldozzák fel a többiek túléléséért. A választás végül a lázadók közé tartozó Richard Parkerre esik, meg is ölik, meg is eszik, néhány nappal később pedig kimenti őket egy liverpooli hajó, a Jane Guy. Happy end is lehetne, de itt még nincs vége a történetnek – de most nézzük, mi történt negyvenhat évvel később.

Ekkor bontott vitorlát Angliában a Mignonette. A hajó Ausztráliába tartott, és – bár lázadás nem tört ki rajta – szörnyű viharba került Afrika partjainál. A Mignonette elsüllyedt, a hajótörést csupán négy tengerész élte túl, a mentőcsónakban pedig nem volt se víz, se élelem. A hajósok végül kifogtak egy teknőst, ezen tengődtek egy darabig, amikor pedig elfogyott, el kellett dönteniük, melyikük haljon meg a többiekért (vagyis, ha esetleg valaki nem jött volna rá: kit egyenek meg). A választás egy fiatal tengerészre esett, akit nem várt otthon család, és egyébként is legyengült, mert tengervizet ivott. A hajótörötteket – mármint a maradék hármat – négy nappal később felvette egy hajó. És hogy mi volt az áldozat neve? Richard Parker.

(Grunge)