Rókázni a hegyen
Ez a kis szar az, amiért érdemes bejárni a fél hegyoldalt, boltban aranyáron vesztegetik, de megtalálni legalább olyan jó móka, mint elkészíteni.
Ha bármilyen gasztronómiai műsort láttok Svédországról, előbb-utóbb előkerül a rókagomba. És a kapor. A kettő közül a gomba az érdekesebb, a jó hír az, hogy nem kell érte egészen Svédországig elzarándokolnunk, ha szerencsénk van, találhatunk itthon is. Ehhez némi szerencse kell, a Pilisben nem is olyan gyakori, és némileg irigykedve hallgatom azokat, akik szerint Erdélyben kaszálni lehet a rókagombát, cserébe viszont itt nincs medve. Hívják még sárgagombának és csirkegombának is, igaz, ezt csak a wikipediáról tudom, élő emberrel még nem találkoztam, aki így hívta volna. Csak a nagyon hülyék képesek összekeverni bármi mással, a jó hír pedig az, hogy ha egyet találtál, jó eséllyel akad még a környéken, mert csoportosan terem. Az egyik kedvenc gombám, nem szokott nagyon kukacos lenni, csinos, igazából fűszerként is jó például levesben, a tegnapi tárkonyos palócgulyásba is került néhány szem belőle. Mint minden gomba, illetve minden, a kakukkfűvel is jól kijön. Egész késő ősszel is lehet vele még találkozni, egyszer novemberben is találtam belőle. A vízmosásokat kedveli, de különös szokása, hogy miután az ember bejárja a bozótost, pont az ösvény mellett botlik bele, ami azért is furcsa, mert elég sokan ismerik és szedik.
Bónusz: másik kosárral kellett menni a hegyre, mert a macska úgy döntött, hogy.
