Skandináv mesék – Törpék

Odin, Vili és Vé megölték tehát Ymirt, az ős-óriást, és testéből megteremtették az univerzumot. Lapos korongnak teremtették, amit körös-körül mély víz határol. A szélein, a legmélyebb tengerek partján óriások élnek. Hogy az óriások ne tehessenek kárt a teremtésben, Odin, Vili és Vé fogták Ymir szempilláit, falat emeltek belőlük a világ közepe köré, a falon belüli részt pedig elnevezték Midgardnak, azaz Középföldének.

Azonban nem volt élet a világon, márpedig a teremtő istenek arra vágytak, hogy élőlények népesítsék be a földet. Odin és testvérei elővették hát Ymir rothadó testét, amiből addigra férgek keltek ki és lakmároztak. Odinék fogták a férgeket, értelmet leheltek beléjük és emberi formát adtak nekik. Ezek lettek a törpék, akik közül egyeseket sötét elfeknek is neveznek. Négy törpét állítottak az ég négy sarkához, azaz Ymir koponyájához, hogy őrizzék és tartsák azt. Ők lettek Austri (kelet), Sudri (dél), Vestri (nyugat) és Nordri (észak).

Több törpét is teremtett Odin, Vili és Vé, és mivel a sötétben élő férgekből hozták őket létre, úgy határoztak, hogy ezek a lények ezután is sötétségben éljenek, a föld alatt, ahol kincseket bányászhatnak és megmunkálhatják azokat. Ez lett Nidavellir, a sötét mező, a törpék birodalma, amit Svartalfheimnek, a sötét elfek otthonának is neveznek. Itt él Dúrin, a törpék atyja, akin nem fog a halál, és itt él Gandalfr is, a varázsbotos törpe. Azonkívül Bifur, Bofur, Bombur, Nori, Thorin, Nain, Thrain, Fili, Kili, Dori, Ori, és sokan mások, akiknek a kalandjairól később még lesz szó.

  • Ziles Gizi

    Erre el is alszom. Szép mese volt.

  • taro

    lesz egy gyűrű is valahol a sztoriban, ugye?

    • Kolyok12

      megnősül valami szerencsétlen? :((

      • taro

        a kérdés az, hogy hányszor…

        • Kolyok12

          aki másodszor is, az nem szerencsétlen, hanem hülye.

          • D. Pin Trouble

            az még csak optimista… na de aki harmadszor is, az már tényleg

          • taro

            apám mondta a harmadik házassága előtt, hogy ez a hit győzelme a tapasztalat felett…

  • :/

    Az északiak szerették a szaftos részleteket 😅

  • orizatriznyák

    Mint valami pc game. Törpe őrzők masszív kis társaság.

  • dzsungelmacs

    a skandinávok betegek. tetszik.:)

  • hogyhogynem

    “Ez lett Nidavellir, a sötét mező, a törpék birodalma, amit Svartalfheimnek, a sötét elfek otthonának is neveznek.”
    Ezek különböző világrészek. Vagy itt most az Yggdrasilt felejtsem el?

    Amúgy tök jó rovat. Bírom a skandináv elborultságokat.

%d bloggers like this: