Spring Loaded Event – Mi mindent jelentett be az Apple?
2021. április 20. volt az Almás Gyártó sokak által izgatottan várt aktuális Tavaszi Eseménye (Spring Loaded Event).
Nem állítható, hogy nem tettek meg mindent a kedélyállapotok felcsigázása érdekében, hiszen hetek óta mentek a találgatások megbízható iparági pletykákra alapozva, hogy mi minden várható, aztán ezekből vagy lett valami vagy nem, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Bejelentés Napja amolyan áprilisi tréfásan került be a köztudatba, a híroldalak kuncogva közölték, hogy egy váratlan forrás suttogta el a pontos dátumot, aki pedig nem volt más, mint Siri, az Apple személyi asszisztense, ő mostanra minden készülékükben ott lakik és epedezve várja, hogy a szolgálatunkba állhasson. Neki is szegezték mintegy véletlenül, próbaként a kérdést két héttel korábban, hogy mikor lesz az esemény, erre ki is bökte, hogy huszadikán, onnantól mindenki tényként kezelte az alig rá pár órával később be is jelentett ténydátumot. Mi ez ha nem izgalom a köbön? Vagy elhisszük vagy sem, inkább tűnik megrendezett médiakampánynak.
Miután az összes értékesítési termékoldal leállt és csak az Eseményt magát hirdette, annak rendje és módja szerint be is kapcsolódtam (volna) a közvetítésbe, de valahogy lemaradhattam a pontos időzítésről, ezért csak Tim Cook zárszavát láthattam “élőben” felvételről, amiben felsorolta, hogy miről szólt a megelőző egy óra. Így sokkal tájékozottabb lehettem egyetlen perc alatt, mint ha végigücsörögtem volna a teljes bemutatót. Amire persze egy órával később mégis sort kerítettem, hogy ne maradjak le a részletekről sem.
Ami az előzetes pletykák legnagyobb dobásának ígérkezett, az látványosan elmaradt, a főfő suttogók már egy hónappal korábban az új hattttaaallllmaaass kijelzőjű iMac érkezéséről beszéltek, nos ilyen egyelőre nem lesz, talán valamikor későbbre tartalékolják a puskaport. Egyébként a 30″ feletti tartományból a jelenlegi csúcsprémium rengeteg k-s, Retina XDR panellel szerelt all-in-one készülékre áhítoztak, lett viszont helyette a korábbi 21,5″ modellt leváltó 24″-os 4,5k-s felbontású pofás kis egybegép. Panaszra nem is nagyon ad okot, mert az olcsóbbik megkapta a MacBook Air-ben debütált 7 magos GPU-val szerelt SoC-t, a drágábbik pedig a MacBook Pro nyolcmagosát. Mindkettő CPU-ja 8 magos. Van bennük ezen kívül 1080p szelfi kamera, hat hangszórós Dolby Atmos térhangzás és három mikrofon a tökéletes videokonferencia élményhez, a külső hangok, kutya, macska, kisgyerek kizárásával. Hét különböző szín váltja az eddigi egyen-aluszürke házat, ezzel a 2012-es dizájnváltás óta a legnagyobb termékarculat módosítás következett be, egyben egységesedett az iPad és iPhone termékcsaládokból is ismerős lekerekített hasáb irányvonalba. Magyarországon persze a világbajnok ÁFÁ-nak köszönhetően eszméletlen drága is lesz, pedig a tengerentúlon szokás szerint egész megfizethető a csomag a belepakolt teljesítményhez és minőséghez képest. Hasznos újításnak tűnik a maxibiztonságos, ujjlenyomat olvasós vezeték nélküli billentyűzet, ebből lesz profiknak szánt, numerikus billentyűkkel ellátott is, természetesen választható színekben, hozzá igazítható touchpad-del.
A másik pletyka viszont igaznak bizonyult, az iPad csúcsmodellek megújultak (címlapkép), ezek is megkapták az M1 chipet, tehát panaszra biztosan nem lesz ok a teljesítmény kapcsán, egyúttal a legjobb Apple kijelző is bekerült a 12,9″-os modellbe, nem kevesebb, mint 10000 mikro LED adja az 1000 nit fényességű háttérvilágítást, ami a local dimming zónáknak köszönhetően 1600 nit is lehet a képernyő egyes részein, ezzel a videó- és fotószerkesztők bugyinedvesítő álmai valósulhatnak meg a hordozható stúdióról, ugyanis nem csak mindenféle földi jóval, hanem négyszeres sebességű vezetékes adatátvitellel is ellátták, úgyhogy a külső storage vagy méretes monitorok csatlakoztatása sem akadály a zökkenőmentes workflow-hoz. Liquid Retina XDR az iPad Pro új hívószava.
Lett ezen kívül új Apple TV 4K javított képernyőfrissítéssel, ami Magyarországon még mindig szinte értelmezhetetlen, bár most már nem csak a nem fogható Hulu vagy az összes okostévébe beépített NetFlix, hanem az Apple saját készítésű TV+ műsorai is szórakoztathatják a családot, már ha valaki rajtam kívül hajlandó végignézni az olyan erős húzó sorozatokat, mint Ewan McGregor villanymotoros kalandjai Patagóniától Los Angelesig vagy Billie Eilish életrajzi filmje. Ennél valamivel érdekesebb lehet az Arcade, ami az A12 Bionic chipnek köszönhetően a mobiltelós játékokat nagy képernyőre varázsolhatja XBOX vagy PlayStation kontrollerekkel, de az új Fitnesz előfizetés programjai is a képernyők elé helyezett jógamatracokhoz szögezhetik a konditermekből kiszorult alakformálódni vágyókat. Érkezett az új TVOS-szel egy egész hasznosnak tűnő funkció is, nevezetesen a képernyő kalibrálás. Állandó szívás, amikor megpróbáljuk egy-egy új külső forrás digitális adatfolyamát összehangolni a jól megszokott lapostévénkkel, az első élmény általában valami brutálisan szappanopera hatású, túlszaturált, széteffektezett szar, na ezen segíthet a kalibráló funkció, ami természeteshez közelire próbálja hangolni az adás oldalt a megjelenítő készülék szín, kontraszt, fehéregyensúly paramétereinek adott jelforráshoz rendelt hajtépő állítgatása helyett. Néhány kockán kívül senki nem fogja használni, de kétségkívül szép gesztus, hogy legalább gondoltak ránk. A sokak által gyűlölt távirányító is megújult, az a nagy kerek biszbasz a második-ötödik generációs iPod vezérlőjéhez hasonlóan tudja kezelni a médialejátszást, úgyhogy 10 év után ezt is sikerült észrevenni a fejlesztőknek, ezen kívül kapott egy dedikált oldalsó Siri gombot a teljes személyi asszisztens élményhez. Ja és ki tudja kapcsolni akár magát a tévét is, ami lássuk be hatalmas előrelépés.
A bejelentéscunami non plus ultrája azonban kétségkívül a fütyülős kulcstartó újrafeltalálása lehet, ez a kulcskarikára, táskára, bármire rögzíthető fityegő segíthet megtalálni az elveszettnek hitt tárgyainkat, feltéve, hogy tervezett elvesztésről van szó, hiszen rá kellett biggyesztenünk ezt az új izét ahhoz, hogy aztán meg is találhassuk. A reklámszpotja rendkívül életszerűre sikerült, feltehetően mindenki találkozott már a mindent elnyelő kanapéval, ahonnan pár szem mogyoró, a múlt heti pizza maradéka mellett a lakáskulcsunk is rendszeresen előkerül. Az új Air Tags ebben is segíthet, a mobilunkon megmutatja, hogy hány lépésre, milyen irányba, melyik kanapénkban keressük. Száz dollárért négy darabot is kaphatunk, a hülyének is megéri. Ennyi tárgyat képtelenség folyton folyvást elveszíteni, ha mégis, akkor az illető tényleg hülye.
A legtöbb új cucc heteken belül rendelhető lesz és májusban már szállítják is, szóval nem kell az üzletek előtt kígyózni, modern korunkban már a kanapéról is költekezhetünk. Ebben segíthet az ugyancsak most bejelentett családi hitelkártya, ez az Egyesült Államokban volna hivatott demokratizálni a hitelhez jutást, mert a mai napig vannak olyan differenciák, amik az azonos keresetű és anyagi hátterű potenciális hitelfelvevők között más okokból, például származás és hasonlók tesznek különbséget, úgyhogy az Apple elhatározta, hogy a szokásos banki ás bankközi credit score-ok helyett több száz egyéb forrásból gyűjtött adatok alapján állapítja meg a hitelkeretet és ehhez a család számára 13 éves kortól elérhető, egyedi limitösszegekkel beállítható kártyákat ad.