Starcrash – akkor már inkább az ananászos pizza

A török Star Wars után azt hittem, hogy túl sok újat nem lehet már nekem mutatni. Azért az olaszoknak csak sikerült. Azt már megszoktuk, hogy ha egy itáliai kellőképpen komolyan veszi saját magát, akkor abból vagy világméretű katasztrófa, vagy sírvaröhögős komédia lesz. A Starcrash című scifiről még nem tudom eldönteni, hogy melyik kategóriába tartozik. Mindenesetre Luigi Cozzi úgy döntött a 70-es évek végén, hogy megírja, majd meg is rendezi a maga filmjét, amit a Star Wars univerzum ihletett. Azért fogalmazok ilyen finoman, mert az igazi lopást a törökök követték el, jelen esetben az olasz kolléga csak a második sorban kullog a finom nyúlásaival.

A nem túl bonyolult sztoriban megjelenik egy véres kezű gonosz, akit nem Darth Vadernek hívnak, hanem Count Zarth Arn néven fut. És nem páncélban nyomja, hanem ilyen félig Batman, félig Drakula köpenyben. Han Solo megfelelője Stella Star, és hiába a pornós név, ő csempészkedéssel tartja el magát. Aztán van még birodalmi rendőr robot, aki viszont meglehetősen hasonlít Vader nagyúrra. A galaxis uralkodója mellett feltűnnek még amazonok, óriásrobotok, bolygó méretű szuperfegyverek, és…

És bazmeg dinoszauruszok is.

Szóval ez történik, ha egy olaszt hagyunk úgy igazán kibontakozni. Pedig a történelem során már számtalanszor bebizonyosodott, hogy ezt nem szabad. Vagy nekimegy Etiópiának, vagy csinál egy ilyen filmet, csak hogy megmutassa, Itália gyermekei nem szarral gurítanak. És amikor azt hinné a gyanútlan néző, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor Luigi lebassza az atomot, és megjelenik a vásznon a fiatal, alkoholtól még nem eltorzult arcú David Hasselhoff. Az egyetlen pozitívum ebben az, hogy ahol Hasselhof bácsi megjelenik, ott bizony csöcsök is lesznek gazdagon. És nem kell csalódni, a film tele van bikiniben rohangáló sunákkal, valamennyire lekötheti a látvány a férfi nézőket. Gondolom ez az egyetlen magyarázat arra, hogy nem lincselték meg azonnal a rendezőurat a nézők.

Mivel a büdzsé meglehetősen szűkös volt, ezért mind a felhasznált modelleken, a díszleteken, továbbá a speciális effekteken is spórolni kellett. Meg is lett az eredménye, a kritikusok vonyítva röhögtek, mert ilyen szart azért ritkán látni. Gyakorlatilag olybá festett az elkészült film, mintha valami lelkes  amatőr brigád hegesztette volna össze otthon a sufniban. A bugyuta, gyakran teljesen koncepciótlan sztori, a borzalmas speciális effektek, a még borzalmasabb színészi játék betették a kaput a kritikusoknál. Manapság azonban ismét előkerült, és azok a társaságok, akik csak azért járnak össze, hogy minél szarabb filmeken röhögjenek besörözve, azok imádják. Az Asylum filmek a fasorban sincsenek ehhez képest. Rövid összefoglaló Deja View módra:

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!