Harc az Endor Bolygón
A faszom kivolt a szocializmus eltorzult scifibuzériájával.
Ha valamitől kurva sokat rémálmodtam, az a Támadók a Marsról, vagy mi a picsa volt, amiben ilyen kurvanagy krumpliszerű szörnyek meg testrablók voltak, és a főszereplő kisfiú anyukája helyébe léptek. Kajakra összeszartam magam tőle, azóta sem néztem vissza. Általános iskolában alsósok voltunk és határozottan emlékszem, hogy valami szervezett formában tekintettük meg azt a borzalmat, amit valami hülye ifjúsági filmként adott el a nagyérdeműnek.
Talán ez, talán más faktorok játszottak közre abban, hogy évekig rettegtem a sötétben, utáltam a szobámban aludni. Akkoriban teljesen normálisnak tűnt szétfosatni kisgyerekeket ilyen filmekkel, amit többek között a Star Wars népszerűségének lehet köszönni. Hogyan zárhatnánk ki az alsósokat egy filmvetítésről, ha egyszer nincs semmi normális PG rating, csak úgy körülbelülre tudták megsaccolni, hogy mire lehet számítani? És hát a sokeszű tanáraink vittek minket az ilyen szarokra, mert gondolom kellett nekik is a szórakozás.
A VHS korszakra meg mindez kontrollálatlanná fajult: így sikerült megnéznem a Gonosz halottat (az alámondásos keresztségben az Erdő Szelleme munkacímet kapta), a Ragyogást, az Ébredést, az Óment, az Alien első két részét, meg még ki tudja mennyi borzalmat, mindezt úgy, hogy még nem nagyon volt szőrös a tököm.
Ami azért aggasztó. Már nem a pubertázs része, mert azzal tudtam együtt élni, hanem az, hogy viszonylag éretlen személyiségeknek olyan scifiket mutogattak szervezetten, amitől garantáltan összefosta magát mindenki, aki épp akkor szabadult az oviból. De a Támadók a Marsról nem a kezdőélmény volt, ó nem. Az első film a Star Wars-hoz kötődik, nem is kicsit.
Lucas az én kiskoromban a Jedi visszatér után már elkezdte a saját világának a kiherélését és aprópénzre váltását és sokan nem emlékeznek rá, de Magyarországon is elkezdték vetíteni a mozikban, még a cocializmusban.
Ezt onnan tudom, hogy a tojáshéj a fenekemen volt, amikor cuki ewokmacik ígéretével csontvázkülsejű gonosz varázslókat toltak az arcomba és én nagyon féltem.
Az film a szintén szörnyszülött “Bátrak Karavánja” nevű előzményfilm folytatása, amiben szintén ewokmacik vannak és elméletileg egy családi film. A Wicket nevű ewok segít egy kisgyereknek, akinek lemészárolják a családját az említett, akkoriban számomra csontvázképűnek tűnő arcok. Ken és Jim Wheat rendezte, akik áldásos munkájukat és családi filmek iránti töretlen affinitásukat hasonlóan barátságos munkába, a Riddick szériába ölték.
Így esett hát, hogy hat vagy hét évesen ismerkedtem mega “martalóc” kifejezéssel (nem voltam évvesztes), ami már akkor sem tűnt kimondottan békésnek, plusz az Erőt feketemágiára használó gonosz boszorkánnyal. Elvben gyerekeknek szóló filmről van szó, aminek annyi köze van a Star Warshoz, hogy ewokok és csillaghajó van benne és szar stopmotion trükkök. A Jedi visszatér díszleteiben forgatták, végtelenül bugyuta történetszövéssel, elképesztően fapados formában. Az alakváltó boszorkány megalapozta a hangulatot és pont annyira volt csak durva, hogy egyértelmű távolságtartással közelítsek az egész film felé, ezért nem is nagyon ragadott el. Annyira persze igen, hogy a később látott Star Warsszal való rokonságot egyértelműen észrevegyem. Az a hozadéka is megvolt, hogy a gyerekkori homályos és gyakran összemosott, zavaros emlékeimben valahogy úgy éljen a dolog, mint ha láttam volna már a Csillagok Háborúját, valahogy. Mint amikor annyiszor mesélnek egy sztoriról, hogy úgy emlékszel, mint ha veled történt volna meg.
A nagyobbak körében persze népszerű volt és többek között a film pozitív fogadtatásán felbuzdulva vittek el minket aztán a Támadók a Marsrólra.
A mai napig szeretném megtalálni azt a torzult agyú faszt, aki akkor kitalálta, hogy nézzük meg a Duna filmszínházban.
Ha van kilencven kidobandó perc az életetekből, amit a CSH lerágott csontjának további nyalogatásával akartok tölteni, akkor a Harc az Endor bolygóért-ot, vagy Harc az Endor bolygónt itt megnézhetitek teljes pompájában.
