Stübing: Ausztria legnagyobb skanzenje
Ráadásul itt van egy köpésre: Gráctól északra a Mura mentén. Mi persze nem arról közelítettünk, hanem már korábban elkanyarodtunk északra Weizklamm felé és hegyen-völgyön, árkon és bokron, sziklába vájt utakon keresztül ereszkedtünk le a Murához keletről, majd a hídon átkelve a folyó mentén csorogtunk tovább a város felé, hogy jobbra az egyik völgybe bekanyarodjunk a skanzen parkolójába.
A belépők 10 ajró körül szóródnak, de minden cent megéri. A terület óriási, tele kisebb-nagyobb gerenda- és kőházakkal Ausztria minden vidékéről, köztük kis fűszerkertek felcímkézve. A nálunk 40 fokban csak kornyadozó muskátlik és petúniák itt olyan gazdagon burjánzanak, hogy anyám egészen besárgult az irigységtől. Felháborodva számolta a töveket, nem hitte el, hogy az a ménkű sok virág mind egy növényen díszeleg.
A házak teteje, ami nálunk nád lenne, itt valami gabonaféléből van, talán rozs, kalászostól belefonva. De egyes gazdasági épületeken fakérget, máshol zsindelytetőt látni. A kerítések sokszor vékony fatörzsek, 35 fokos szögben elfektetik a tartófákra és már kész is. Ez alól a gyógynövényes-fűszeres kertecskék kivételt képeznek, azok hagyományos fakerítéssel vannak körítve.
A házakat be lehet járni, megtekinteni a berendezést. Némelyiknek a hátuljában fészer, kovácsműhely szerszámostól, máshol vízhajtású fűrészüzem. A tűzhelyek akkorák, hogy először valamiféle csárdára tippeltünk, de valószínűleg csak a nagycsaládot szolgálták ki. A kis szatócsboltban apró ajándéktárgyak. A méhecskéknek festett házikó leszállópályával, szellőzőnyílásos ajtócskával, de voltak hagyományos méhkasok is a bejárat feletti polcon. A kisebb gazdasági épületek között egy picike házikóra emlékeztető gyümölcsaszalót és egy luxi disznóólat is találtunk: az egyik oldalon kihajtható vályúk az etetéshez, a másik oldalról lehetett megközelíteni a malacokat.
2 óra alatt nem sikerült bejárnunk a területet, legalább egy délelőttöt érdemes rászánni, pláne, ha programok is vannak. A fő ösvény mellett jobbra-balra leágazásokat is találtok, az ember megéhezik, mire mindent végigjár, de ez nem gond, mert a skanzen közepén található vendéglőben akkora Apfelstrudeleket kínálnak, mint James Joyce Ulyssese, plusz vaníliasodó. A kávé még éppen befér mellé, ha előtte megpihenünk. A szemem sarkából Wínersnicliket is láttam, esküszöm, Nagy-Magyarország formájuk volt.
Az egyetlen hiba, hogy mindent csak németül feliratoznak, úgyhogy állandóan tesóm nyomában loholtam a fordításért, de ő sem volt teljesen otthon a paraszti kultúra tájszavaiban. Állítólag idegenvezetést is lehet kérni, de ezt már csak akkor olvastuk, mikor hazaértünk (előre be kell hozzá jelentkezni).
Ha kedvet kaptatok, ne kezdjetek csomagolni, a szabadtéri néprajzi múzeum csak április 1. és október 31. között van nyitva, ilyenkor úgyis befagyna a seggetek.