Sturmi gyógyul
Az ember ha vesz egy hatvan éves órát, akkor azért számíthat rá, hogy szét van zuhanva.
Nem volt ez másképp az én kis Gagarin-órámmal sem, ami valami csoda folytán elkezdett népszerű lenni az interneten, ezért épp egymásra licitál minden hülye és kapkodnak utána, következésképpen alig van hozzá alkatrész. Ráadásul az egész óra két marék babba került egy ukrán zsibárustól, viszont sajnos pont ennyire is volt szervizelve.
Ezért keresgéltem vidéki kiruccanásaim alatt egy alkalmas nevet, akire rábíhatom. Remes Ferencre a kakukkosóra-kvesztem közepén botlottam, amikor kiderült, hogy nagy elánnal szervizel egy magyar gyártmányú faliórát (amiben amúgy német szerkezet lapul természetesen) és bizony foglalkozik karórákkal is.
Nem én vittem be hozzá az órát, mert nem volt rá időm, de gondoltam két napra rá felhívom és elmagyarázom neki, hogy mit szeretnék vele csinálni. Nos a telefonhívás viccesen zajlott, mert Remes úr jelezte, hogy kész az óra és mehetek érte. Szétszedte, összerakta, kenést cserélt rajta, talált hozzá tömítést és a negyedes kereket ki kellett cserélni, meg a mutatók nagyon lazák voltak.
A hetvenvalahány éves órásmester nyilván nem ma kezdte és Pécs leghíresebb órásaként nem is várhatnánk tőle kevesebbet. A keze nem remeg és még jól lát – a szenvedélye az órajavítás és még ért is hozzá. Nem tudom, hogy hol fogok ilyen embereket találni húsz év múlva. Remes Ferenc egy érdekes kor utolsó hírnöke, egy eltűnő szakma egyik prominens képviselője.
Háromezerötszáz forintot kért.
