HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetTörténelem

Valami bűzlik Dániában

Valószínűleg holland kereskedők szarták tele azt a két hordót, amely nemrégiben került elő egy dániai ásításon.

A legnagyobb kérdésre persze nem adnak választ a kutatók: nem világos, hogy miért tűnt jó ötletnek a peremig teleszarni a hordókat, de úgy tűnik, hogy néhány holland kereskedőnek pont ez jutott eszébe – a tizenhetedik században azzal szórakoztatták magukat a népek, amivel tudták, nekik valószínűleg ez épp jó ötletnek tűnt. Az sem biztos egyébként, hogy hollandok voltak, de nagyon valószínű – de hogy pontosan ki használhatta a hordó-latrinát, rejtély, lehetséges, hogy a szolgálók is beleszartak, állati ürüléket is boríthattak bele, de az biztos, hogy a kiváló minőségben fennmaradt, vajas állagú (tényleg ezt írják) kakából kiderül, mit ehettek akkoriban a helybéliek.

Az ember azt hinné, hogy a dán diéta viszonylag szegényes lehet, mit tudom én, piros négyes legókocka, ilyenek, de kiderült, hogy egész egzotikus alapanyagokat is fogyasztottak. A szaroshordóban talált gyümölcsmagok és egyebek vizsgálata után a kutatást vezető régész, Marie Hald szerint élesebb képet kaphatunk arról, mit ettek az emberek az 1680-as években (bár arról még mindig nem, hogy miért szartak hordóba). Ekkoriban jelentek meg az országban az első szakácskönyvek is, de ezekből még nem sok minden derül ki: én is nézegettem például Heston Blumenthal receptjeit, sőt, Cey-Bert Róbert Gyula hun konyháját is, de nem állítanám, hogy a napi menü része lenne a nitrogénben posírozott kacsafasz-hab vagy a fejlevelűs csücsür.

Az ismeretlen szarók a kula vizsgálata szerint kenyeret, kását (lám, a szar mégis zabkása!), sört, különféle halakat és gyümölcsöket fogyasztottak – nem csoda, az alma, a körte és a hering Dániában is megterem, de mindezt feldobták néhány egzotikus fűszerrel is: citrusféléket, szegfűszeget és fügét is találtak a szarban, ettől pedig azt remélik, hogy a korabeli kereskedelemről is többet tudhatunk meg a kaka alaposabb monitorozása után. Természetesen bélférgeket is találtak, vagyis azt, ami maradt belőlük, ez alapján Hald úgy gondolja, hogy hiába ettek mindenféle finomságot, csak nem főzték meg rendesen a húst, aztán persze csodálkoztak, amikor telepetézték a beleiket.

(Atlas Obscura)

HOLDKOMP